Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
63 nem ismerhető, nem pedig azért, mert özv. Janthó Bertalanné panaszló maga sem vonja kétségbe Janthó István vádlottnak a kérdéses birtokilletőséghez való tulajdonjogát, ama körülmény pedig, hogy panaszos özvegyi haszonélvezeti jogának tkkvi biztosítása a beszavatoló végzésből elnézésből kimaradt és hogy vádlottak tudva azt, a kérdéses ingatlanra vonatkozólag ennek daczára szerződést kötöttek, ellenökben a csalási s ezzel kapcsolatosan a kárositási szándékot még meg nem állapítja, mert az özvegyi haszonélvezeti jog létezését a vizsgálat folyamán is elismerik, de sőt Feldmann Mózes vádlott, mint vevő fél 6. naplószám alatti vallomásában azt is kijelentette, hogy ezen jognak létezését ezentúl is kész elismerni. Mindezek alapján büntetendő cselekmény tényálladéka hiányából ez ügyben a további büntetendő eljárást beszüntetni kellett. (1889 okt. iq. 7658. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla : Helybenhagyja a kir. törvényszéknek a csalás miatti eljárást megszüntető végzését indokainál fogva azért, mert a Btk. XXXI. fejezetében meghatározott eseteknek egyike sem forog fen. (1890 jan. 16. 50667. sz. a.) A kir. Curia végzett: Tekintve, hogy Janthó István L rendű terhelt — vallomása szerint — kérdéses V4 örökségét azzal a teherrel, a mi rajta volt és az özvegyi haszonélvezeti jog fentartásával adta el Feldmann Mózes II. r. terheltnek; tekintve, hogy panaszlónő előadása s I. r. terhelt és Csengeri Benő s Gáspár János tanuk vallomása szerint, Feldmann Mózes II. r. terhelt tudta, hogy az általa I. r. terhelttől megvett ingatlan tulajdoni joga özvegyi haszonélvezeti jog által van korlátozva, hogy azt ezen jog terheli, sőt panaszlónő és I. r. terhelt vallomása szerint, II. r. vádlott az özvegyi haszonélvezeti jog megváltása iránt kísérleteket is tőn ; tekintve, hogy Feldmann Mózes II. r. terhelt a vizsgálat rendén ismételten tett nyilatkozata szerint, teljesen megnyugszik ugyan abban, hogy a most már tulajdonát képező ingatlan jövedelmeit panaszlónő özvegyi joga fenállásáig élvezhesse ; tekintve azonban, hogy II. r. terhelt ezen nyilatkozata által panaszlónő özvegyi haszonélvezeti jogára nézve még biztosítva nincsen, mert mihelyt a kérdéses ingatlan jelzálogilag megterheltetik, vagy eladatik s tulajdonjoga másra száll át, az özvegyi ha-