Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
35 tani; mert igaz ugyan, hogy az A. alatti szerződés az elsőbiróság által ide vonatkozólag felhozott helyes indokoknál fogva nem letéti, hanem adásvételi szerződést képez, minthogy azonban az A. alatti okiratban foglalt világos kikötés szerint a szesz G. G.-nak oly feltétel mellett adatott el, hogy mindaddig, mig annak teljes értékét ki nem fizeti, a szesz felperes eladó tulajdonát képezi s nem fizetés esetén azt a vevőtől visszakövetelheti, a visszakövetelési igény tárgyát képező szesz annál inkább felperes tulajdonának tartandó; mert alperes még csak nem is állította, hogy az ahhoz való tulajdonjogot a vételár kifizetésével akár G. G. vevő, akár ennek csődbe jutása után a csődtömeg megszerezte volna, továbbá ; mert a fentebb érintett kikötés szerint a szerződő felek kölcsönösen abban állapodtak meg közös akarattal, tehát azt czélozták, hogy egyrészről az eladó az eladott szeszhez való tulajdonjogát bizonyos ideig t. i. a vételár teljes lefizetéséig világosan fentartja magának, másrészről a vevő pedig a tulajdont nyomban megszerezni nem akarta, hanem annak reá szállását csak a kölcsönösen megállapított feltétel bekövetkezése vagyis a vételár teljes lefizetése utáni időre kötötte ki, ez a kikötés pedig általános jogtételbe nem ütközik, oly tételes jogszabály pedig, mely az adásvevési szerződést követett tettleges átadás esetében eladó részéről a tulajdoni jog fentartását tiltaná, nem létezik, vagyis nincs oly tételes törvény, mely a szerződési szabadságot ez irányban korlátozná; mert alperes nyíltan beismerte, hogy az A. a. okirat szerint adásvétel tárgyát képezett szeszből három hordó szesz a csődtömeghez leltároztatván, a leltárba felvétetett s időközben a csődtömeg által felhasználtatott, a keresetben foglalt azt az állítást pedig, hogy a felhasznált szesz értéke 650 forint 8 krt, vagyis annyit tesz, mint a mennyinek megtérítését felperes igényli, elleniratában kétségbe nem vonta, tehát hallgatva beismerte, végül, mert ezek szerint felperesnek a csődtömeg által felhasznált három hordó szesz felszámított és nem kifogásolt értékének megtérítéséhez való igénye a csődtörvény 42. §. értelmében szintén megáll. 3*