Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
20Ö foglalt vélelem pedig a fenforgó esetben a hitelbe vett áruczikkek minőségénél fogva sem nyerhet alkalmazást, mely okokból az elsöbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett. (1890 nov. 5. 421Q. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete megváltoztatik s felperesnek a perbe idézett alperes elleni kereshetőségi joga megállapíttatik, mihez képest a másodbiróság az ügy érdemének elbírálására utasittatik : mert azon harmadik személy ki felperes jogelődjénél a vásárlást eszközölte, alperes tiszttartója Hadviger Albert, a ki ezen szolgálati állásából kifolyólag külön esetről-esetre kiadandó meghatalmazás nélkül is jogosult lehetett arra, hogy az alperesnek háztartásához szükséges oly áruczikkeket, minők a kereset alapjául szolgáló számlában felsoroltattak, gazdája részére s ennek számlájára hitelben bevásárolja; minthogy pedig azon kérdésnek eldöntése, hogy a kérdéses áruczikkeket valóban alperes javára és pedig hitelben vásárolta-e be a nevezett tiszttartó, az ügy érdeméhez tartozik, jogosult volt felperes a tiszttartónak mellőzésével egyenesen alperes ellen intézni jelen keresetét s azért kereshetőségét megállapitani s a másodbiróságot érdemleges eljárásra kell utasítani. 72. A házasfelek közt létrejött az a megállapodás, hogy az iparengedély később a nö nevére eszközöltetett ki és hogy a férj csak üzletvezetőként szerepel, nem akadályozhatja a férj hitelezőjét abban, hogy a már előbb keletkezett tartozásra nézve magát a tényleg a férj által folytatott iparág termékeinek értékéből kielégíthesse. Oly ténykedésnek, mely nyilván a hitelező megrövidítésére irányzottnak tűnik fel, a hitelezővel szemben mi joghatály sem tulaj donitható. (1891 szeptember 11. 6830. sz. a.) A czeglédi kir. járásbíróság dr. Neumann Izidor ügyvéd által képviselt Katona Terézia felperesnek, Maklay Ferencz ügyvéd által képviselt «Czeglédi népbank* alperes elleni igényperében következőleg ítélt: