Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

1*1 és Kompolty Gusztáv hit alatti vallomásával igazolta felperes azon további állítását is, hogy az árverésre a szükséges pénzösszeget Goldschmied Jakabtól és Schmiedeg Jakabtól vette kölcsön, nem a férje, hanem saját hitelére, igazolta felperes továbbá, hogy az egész üzlet azóti az ö tulajdona, az ö nevén vezettetik s hogy férjének, végrehajtást szenvedettnek semmiféle vagyona nincsen. Minthogy tehát a felperes által saját hitelére és felelősségére kapott kölcsön neki olyan vagyonát képezte, melyet nem férjével közösen, hanem kizárólag maga szerzett, a mely kölcsön össze­gen történt vásárlás által, tehát azelőtt férje tulajdonát képezett ingóságokat tulajdonul megszerezhette és mivel még azt is iga­zolta, hogy az általa megvásárolt és igényelt tárgyak a lefoglal­takkal ugyanazonosak: igénykeresetének hely adandó s az igé­nyelt tárgyak a birói zár alól feloldandók voltak a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett. (1890. évi június hó 10-én, 4613. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság ítéletét meg­változtatja és felperest keresetével elutasítja s kötelezi a perkölt­ségek viselésére. Indokok : Felperes keresetét arra alapítja, hogy ő a lefoglalt és általa igényelt ingóságokat a végrehajtást szenvedő férje ellen 1889. jul. 31-én megtartott birói árverésen megvette. Az árverésen való vétel ténye azonban rendszerint a vonatkozó árverési jegyző­könyvvel bizonyítandó; minthogy pedig felperes sem az árverési jegyzőkönyvet fel nem mutatta, sem pedig azt, hogy azt megsze­rezni módjában nem áll, nem igazolta, igazolatlan keresetével elutasítandó volt. (1891 jan. 13-án, 31854.. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítéletének megváltoztatá­sával az elsőfokú bíróság Ítélete hagyatik helyben indokolásá­nál fogva. 45­Az ismeretlen tartózkodásu alperes képviseletére kirendelt ügygondnok dijait a perindító előlegezni tartozik. (1891. febr. 26-án, 1,040/1890. sz. a.) A beregszászi kir. törvényszék: Dr. Molnár Mór ügyvéd által képviselt F- Kr. czégnek Tar Zsigmond ügyvéd ügygond-

Next

/
Oldalképek
Tartalom