Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)

285 Boldizsár Mihály Ill-ad rendű vádlottat pedig a Btk. 339., 341. §-ai alapján a Btk. 72. s 66. §§-ainak rendelkezéséhez képest 1 havi fogházra itéli. Ellenben ifj. Boldizsár László II od rendű vádlottat az elle­nében a Btk. 333. és 33 + . § ai szerint minősülő lopás vétsége miatt emelt vád és következményeinek terhe alól felmenti, stb. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adataiból merített tény­állás szerint 1887. évi jul. 21-én Visken az országos vásár alkal­mával id. Boldizsár László i-ső rendű vádlott nejével, László és Mihály fiaival délután x/22 óra tájban Sándor György m.-szigeti csizmadia-mester sátorához jővén, id. Boldizsár László I-ső rendű vádlott annak kijelentése mellett, hogy csizmákat akar vásárolni, a nevezett csizmadia-mestertől csizmákat kért megszemlélés s fel­próbálás végett, mire ez a rudról egy pár csizmát levévén, azt neki átadta, melyet fentnevezett vádlottak nézni kezdettek. E köz­ben id. Boldizsár László I. r. vádlott egy másik pár csizmát levett a rudról s azt is nézni kezdte, de pár perez múlva, midőn a káros más vevőkkel volt elfoglalva, ezen csizmát kisebbik fiának Boldizsár Mihály Ill-ad rendű vádlottnak adta át, a ki azzal el­távozott. Vádlottak tagadják ezen csizmalopás elkövetését, mindazon­által az I. és Ill-ad rendű vádlottak ellen igazolva van Gódi Sámuel szemtanú vallomásával, ki a lopásnak vádlottak általi el­követését látta, valamint id. Murzsa János és Szépi József tanuk­nak esküvel megerősített vallomásaival, továbbá I. r. vádlott ellen ama ténykedésével, hogy károssal a város házánál 5 frtban ki­egyezett, s ezen összeget a városi alkapitány jelenlétében le is fizette. Felmerült még, hogy a fentemiitett lopás elkövetése utáni napon, midőn a csendőrök vádlottakat Husztra a kir. járásbíró­sághoz kisérték, id. Boldizsár László I. r. vádlott Mucsi István csendőr-őrmesternek 5 frtot adott azon czélból, hogy ez őt és fiát szabadon bocsássa s hogy ezen lopást elhallgassa, azonban a csendőr-őrmester azt el nem fogadta és e miatt ellenében a bíró­ságnál feljelentést tett. Id. Boldizsár László I. r. vádlott ezen cselekmény elkövetését maga is beismeri, de ez különben is Szark Erős Lajos és Perehenszki János tanuk vallomásaival elle­nében be van igazolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom