Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

21 veszteni. Annak bővebb fejtegetésébe, hogy az eszköz és annak mikénti alkalmazása egymagában véve elegendő bizonyítéknak fogadható-e el a szándékos emberölés bűntettének igazolására, ezúttal nem bocsátkozva, meg kell érinteni azon mindennapi tapasztalatot, hogy habár súlyos eszközzel az emberi fejre intézett ütések halálos eredményt csak a kivételesebb esetekben eredményeznek és legtöbbnyire csak többé-kevésbé súlyos bántalmakat okoznak, ép ugy a jelen esetben is csupán azon körülményből, hogy vádlott az ütésre füzfa-dorongot, illetve kész fát használt és azzal verekedés közben P. Mihály fejére több ütést mért, következtetni nem lehet, miszerint nevezettet életétől megfosztani szándékolta volna. De a vizsgálat és végtárgyalás alapján kiderített többi körülmények sem támogatják azon feltevést, mert igaz ugyan, hogy vádlott indulatba jött s haragra lobbant, midőn P. Mihály borát nemcsak kiitta, hanem őt meg is sérelmezte, mindazonáltal ezen harag sem fogadható el oly mérvűnek, miszerint feltenni lehetne, hogy ez vádlottban az ölési szándékot érlelte meg, de igazolja azt Sz. Mihály tanúnak vallomása is, ki azt állítja, hogy vádlott véres fejével térvén vissza udvarába, füzfakarót vett magához és avval ismét az utczára kimenvén, csak annyit mondott: «ütök én is rajta egyet», tehát felhevülésében sem foglalkozott azon gondolattal, hogy P. Mihályt megölni akarná. Ide járul még az is, hogy vádlott doronggal ment ugyan ki, de meg nem czáfolt állítása szerint nem is ezen ütő eszközzel, mely a verekedésre hosszúságánál fogva alkalmatlannak bizonyult, hanem a P. Mihály kezéből kicsavart kész fával, tehát olyan eszközzel, mely véletlenül jutott kezébe, ütötte meg ezt akkor, midőn a kölcsönös dulakodás és bántalmazások által az amúgy is ittas állapotban levő vádlott felizgatva, jóformán nem is bírálhatta meg cselekményének horderejét s következményeit. Ily körülmények között tehát a kir. törvényszék vádlott cselekményében a szándékos emberölés bűntettét nem látja igazoltnak, hanem csupán a Btk. 306. §-a szerint minősülő halált eredményezett súlyos testi sértés bűntettét. A Btk. 307. §-a szerinti büntetési tétel nem találtatott alkalmazhatónak, mert vádlott a törvényszéki orvosi bizonylat szerint ugyan súlyosan bántalmaztatott, de a sértés általa nem nyomban viszonoztatott, mert előbb otthon