Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

223 T. képviselőjével nem az ügy érdemében tárgyalt, hanem ismét az előzetes kérdéssel foglalkozott és a nélkül, hogy a panaszlott nyilatkozat tartalmát vele tüzetesen megismertette volna, avagy a jul. 19-én érkezett beadványt vele közölte volna, csak arról vett fel jegyzőkönyvet, hogy R. János véleménye szerint a sértő beadvány a község előjáróságához van intézve. De T. 1888. évi jul. 19-iki beadványában azt is kijelentette, hogy a mennyiben a korábbi nyilatkozatában • állítólag foglalt sértés kihágási ügyet képezne, melyben csak bírságolásnak van helye, s a melyet idézésre történt meg nem jelenése folytán is el lehet intézni : kéri ujabb beadványát megjelenésnek tekinteni s az 58. sz. kih. ügyre tekintettel határozni. T. Sándor kih. ügye tehát azután annál is inkább érdemileg lett volna elintézendő, mert ha az előzetes kérdés körül tévedés foroghatott volna is fen, annak csekély következményei a vonatkozó elj. sz. 56. §. 3. bekezdése alapján csakis T.-t érhették volna. Az érdemleges elintézés helyett azonban vádlott írásbeli felhívást intézett a csendőrséghez, hogy T.-t letartóztatva minél előbb állítsa hivatala elé. A mit a csendőrség teljesített is. Ezekből nyilvánvaló, hogy vádlott elegendő ok nélkül vetette fel az előzetes kérdést és szándékosan tartotta fen 1888 jul. 19-én után is, sőt jul. hó 20-án még bonyolítani igyekezett csak azért, hogy ürügyet találjon T. Sándor letartóztatására és előállítására. Ezen cselekménye tehát, tekintve még azt is, hogy T. által elkövetett és szolgabírói elintézés tárgyát képező kihágás a Kbtk. 46. S. szerint csak pénzbüntetéssel sújtható, s a közigazg. hatóságok által követendő elj. sz. 45. §. szerint oly kihágás esetében, melyre csak pénzbüntetés van szabva, a vádlott Ítélet előtt le nem tartóztatható, a Btk. 193. §-ának minden alkotó elemét kimeríti. Vádlottnak azon állítása, hogy nem letartóztatást, hanem elővezetést akart elrendelni, semmivel sincs bizonyítva és ellenkezik kiadott rendeletével és annak foganatosításával, a mennyiben a letartóztatás elrendelése folytán a csendőrök T.-t K.-en letartóztatván, kocsin K.-Kőrösre szállították. E védekezése tehát figyelembe nem vehető. Az az intézkedése azonban, hogy a csendőjséget kíméletes eljárásra hívta, a mennyiben a jogsérelem súlyát lényegesen mér-