Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

95 mértékét később és egyoldalulag maga az adományozó is csak a czél által korlátolt határokon belül szabályozhatja. Jelen esetben tehát az adományozás mértéke mellett a tény­leges használat minősége bizonyítékot nem szolgáltatván, a 9 szám alatti szerződés pedig csakis a fentebb jelzett ha­tárok között nyújtván figyelembe vehető bizonyítékot: azon körülmény, hogy adományozónak az adomány czéljából meghatá­rozandó szándéka szerint a kereseti terület az egyháznak adomá­nyoztatott-e, csakis az egyház feltétlen szükséglete alapján és az által lenne bizonyítottnak vehető, ha felperes bizonyította volna, miszerint az általa jelenleg birt és a 6. sz. a. térképen vörös vonallal megjelölt s többé kérdésessé nem is tehető terület arra, hogy a lelkész és a hivek illő és alkalmas uton a templomhoz juthassanak és arra, hogy a templom körül szokásos körmene­tek megtartathassanak, elégtelen, és hogy ennélfogva a kereseti igénybe vett területre a fentebbi czélokra elkerülhetlen szüksége van. Ezt azonban felperes nem igazolta. Felperest tehát kerese­tével elutasítani kellett. 32. Ugy a viz szabályozására, mint a viz használatára a tör­vény szerint engedélyezést nem igénylő ügyekben való intézkedések, melyek közé az érmeder kiásatása jogszerű vagy jogszerűtlen voltának meghatározása is sorozandó, az 1885: XXIII. tcz. 156. és 177. §-ai szerint a közigazga­tssi hatóság hatáskörébe tartoznak, miből azután követ­kezik, hogy ilyen esetben az előbbi állapot visszaállítása s a kártérítési kötelezettség megállapítása sem tartozik a birói hatáskörbe, mit sem változtatván ezen az a körül­mény, hogy a kérdéses ér vízműnek tekintetik-e vagy nem ? (1890 augusztus 13. 6610. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítélete az egész per­beli eljárással együtt az 1881 : LIX. tcz. 39. §. b) pontja alapján megsemmisíttetik, s a keresetlevél az azt benyújtónak visszaadatni rendeltetik. Indokok: A kereset, mint ez az 1888. évi október hó 23-án megtartott birói szemle alkalmával megállapittatott, a m.-i határ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom