Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)
105 bérleti időszak alatt használhatta csorda járásra és pedig alperesek jószágával együttesen. Ezen bérleti idő megszűntével elenyészett felperesek joga is. Felperes IV. alatt beismeri, hogy a kérdéses utat, hidat alperes birtokosság készítette. Felperes beismeri, hogy az úthoz szükséges területet tényleg alperes sajátította ki, s a 4. sz. a. szerint nevére is irattá. Felperes nem igazolja, hogy az úthoz kisajátított területből bármily csekély rész is tulajdonává vált. Nincs begyőzve, hogy felperes által az első bérleti évben alperes javára elengedett 126 frt alperes által azért fogadtatott el, hogy ennek következtében a kérdéses ut s híd, mely mintegy 2000 frtba került, peres felek között közössé váljék, mert a 3. sz. a. jegyzőkönyv béltartalma szerint alperes 126 frtot abbeli okból vette igénybe, hogy azért kanálisába felperes vizét befogadja. 5. sz. a. jegyzőkönyvre vonatkozólag uj tárgyalás el nem rendeltetett, mert felperes keresete szerint beismeri, hogy állítólagos jogában T. Mihály, úgyis mint nemesi birtokosok megbízottja által lett megháborítva. (1889. évi február hó 26-án 383. szám alatt ) A budapesti kir. ítélő tábla az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes úrbéri birtokosság a nemesi fordulós birtokossággal szemben kérvén magát visszahelyeztetni, tekintettel arra, hogy az úgynevezett birtokosság jogi személyt nem képez, felperes, kinek a maga részéről a per vitelére történt megbízása a C. alatti okirattal igazolva van, tartozott volna ugy a nemesi birtokosokat egyenkint perbe vonni, vagy azt hitelesen kimutatni, hogy a nemesi birtokosok perbeli képviseletükkel T. Mihályt megbízták. Minthogy azonban felperes a keresetet nem az egyes nemesi birtokosok ellen, hanem csakis T. Mihály bár úgyis mint a nemesi fordulós birtokosság megbízottja ellen indította, saját személyében azonban nevezettek ellen a keresetnek helye azért nem lehet, mert nem mint magánszemély járt el, a birtokosság képviseletére való jogosultságát pedig alperes ellenvetésével szemben felperes ki nem mutatta: ennélfogva felperest keresetével elutasítani kellett. (1889. évi június 25-én 14,014. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete megváltoztatik és alperes T. Mihály az ö.-i nemesi fordulós birtokosság képvise-