Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
357 P. Istvánnak i frtot, D. Mihálynak 1 frt 50 krt, Kr. Józsefnek 4. frtot és M. Józsefnek 1 forintban meghatározott diját 15 nap alatt végrehajtás terhe alatt a törvényszék iktató hivatalában fizesse le. 143. Ha a pertársak közül csak egyik él felebbezéssel: a nem felebbező irányában sem emelkedik az Ítélet jogerőre. (1890 12922. sz. a.) Pr. Józsefnek, T. Ede s F. Lajos ellen 460 frt iránt folytatott perében alperesek egyetemleg elmarasztaltattak, mely ítélet ellen csak F. élt felebbezéssel. Ennek folytán felperes a biztositásilag lefoglalt ingókra a nem felebbező T. ellenében kielégítési végrehajtásért folyamodott. Ennek az eljárt érsekújvári jbiróság helyt nem adott ; mert a foglalási jegyzőkönyvben nincsen kitüntetve, hogy mely ingók képezik T.-nek, s melyek F.-nak tulajdonát s igy oly ingók is kerülhetnének árverés alá, melyek F. tulajdonát képezik. A kir. tábla ez ítéletet helybenhagyta ugyan, de következő indokolással : mert az elsőbirósági ítélet szerint T. Ede F. Lajos pertársával egyetemlegesen lévén elmarasztalva ; miután ez utóbbi az •elsőbiróság emez ítélete ellen felebbezéssel élt, az ítélet, tekintettel az 1881 : LIX. tcz. 35. §. második bekezdésére, nevezett T. Ede nem felebbező alperes irányában sem tekinthető még jogérvényesnek és az 1881 : LX. tcz. 1. §. a) pontja értelmében a kielégítési végrehajtás ellene sem rendelhető el. 144. A hirdetményes eljárás, semmiség következményének terhe alatt, nem mellőztethetik a földtehermentesitési kötvények kiadatására vonatkozó eljárásban. (1890 márcz. 3-án 56350. sz. a.) W. Simon pesti lakos rigyiczai K. Nep. János s ifjj K. József elleni, 3500 frt értékű földtehermentesitési kárpótlási kötvények kiadatása iránt a zombori tszéknél törvényszerinti eljárást