Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
122 viteli módokhoz: világos felismerésre jut, hogy a sértett részén feltételezett ezen két elem: a cselekvés vagy az elhagyás, illetőleg az erre való kényszerültség mint eredmény a zsarolás szempontjából és ennek határvonalai között, csak a fenyegetéssel állanak és állhatnak egymást feltételező viszonyban, addig az eltűrés azon egyetlen eset, vagyis az eltűrésre való kényszerültség azon egyetlen lélekállapot, mely az erőszakra visszavezetve, ez utóbbi tényezőnek lehetőségét a zsarolás határvonalai között elötünteti; tekintve ugyanis az elhagyásra való kényszerítésnek psychologiai foglalatját, ezen lélekállapot az akaratnak a kényszer következtében való azon elhatározásban áll, mely szerint a szenvedő alany a támadó egyén követelése elleni ellenállás, vagy az ellenállás elhagyása között választhatván, a zsaroló részéről fenyegetett ártalom kikerülése czéljából, az ellenállás elhagyását választja. Az elhagyás tehát az akaratnak habár csakis a fenyegetett veszély, a hátrány, az ártalom elhárítása által vezetett mindazonáltal ezen motívumok behatása mellett is önelhatározását, illetőleg az önelhatározásnak az ellentállás mellőzésében való nyilvánulását jelenti ; tekintve ellenben az eltűrést, mint a törvény szerint az előbbitől különböző alakulatot, ez a léleknek azon állapotát feltételezi, mely az akarat szabad elhatározásának érvényesítése ellen fellépő külerőnek intensivitásával szemben, az ellentállás, vagy ennek mellőzése közötti minden küzdelem lehetetlenségét előre elfogadta, magát a passiv megadás kényszerűségének aláveti s e kényszerűségnél fogva mindazt tétlenül elszenvedi, eltűri, a mit ellene a megtámadott ellen, illetőleg ennek vagyoni jogköre ellen a tettes véghez visz ; tekintve már most a két külön lélekállapotnak viszonyát az ezek előidézésére a Btk. 350. §-ában meghatározott tényezőkhöz, az erőszakhoz és a fenyegetéshez: ezen ható erők és az ezek által eredményezett állapotok megfigyelése kétségtelenné teszi, hogy az elhagyás, mint az akarat által elhatározott, tehát már ezen béltartalmánál fogva akarat-nyilvánulatot képező jelenség nem lehet okozata azon külhatásnak, melynek szükségszerű követ kezményét a feltétlen alávetettség kifejezi; mig ellenben az eltűrés a fenebbi meghatározásból folyó béltartalmánál fogva egyedül