Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

99 -és az utóbbi két évre 150—150 frttal megkapta, ezen összesen 500 frt felvett szolgálati fizetést a szolgálati dij czimén keresetbe vett összegből levonásba hozni, és felperes követelését 500 fo­rintban megállapítani kellett, alperesek pedig ezen összeg s jár. megfizetésében annál is inkább kötelezendők voltak, mivel ők a B. a. végrendeletben is 1000 frt hagyomány kifizetésére kötelez­tettek és mert alperesek e részben mit sem bizonyítván, és tekin­tettel az E. a. iratra is azt kellett vélelmezni, hogy örökhagyó az A. alattiban kötelezett 1000 frt kifizetése kötelezettségével terhelte meg alpereseket mint örököseit és mert N. Miklós tanú is mondja, hogy a %'/. sz. a. nyilatkozatban jelzett alkalommal felperes igenis az 1000 frt kifizetését követelte. (1888 ápr. 27-én 2595. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az első bíróság ítéletét meg­változtatja s felperest keresetének 500 frtot illető részével is el­utasítja. Indokok: Felperes kereseti követelését az A. alatt csatolt okiratra alapítja. Tekintve azonban, hogy az A. a. okirat annál az oknál fogva, mert abban nem az azt kiállító U. Gusztáv, de annak elhalálo­zása esetére az örökösei köteleztetnek az 1000 forint kifizetésére, nem a felperes által vitatott szerződésnek, illetve kötelezettség­nek, hanem halálesetre szóló intézkedésnek tekinthető s az abban felperes javára kikötött 1000 frt nem az okiratot kiállító U. Gusztáv által fizetendő munkabért vagy szolgálati jutalmat, de halál esetére szóló ajándékozást vagy hagyományt képez ; tekintve továbbá, hogy halál esetére szóló intézkedéseket magukban foglaló okiratok az 1876. évi XVI. tcz. 33. §-a értel­mében csak az esetben érvényesek, ha azok az idézett törvényben a végrendeletekre előirt alaki kellékekkel készíttetnek ; tekintve pedig, hogy az A. a. csatolt okirat ama kellékeket nélkülözi, miből kifolyólag az bíróságok előtt érvényesíthető követelésnek alapjául el nem fogadható; s végül tekintve, hogy a B. a. csatolt végrendelet tartalmá­ból az, hogy a kereseti 1000 frt kifizetésével alperesi örökösök megterheltettek volna, ki nem tűnik, a mennyiben abba az 1000 frt hozományról rendelkezés csak mint szándék jeleztetik : 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom