Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)
94 A vádlott ezen cselekményében a Btk. 370. §-a szerint körvonalozott orgazdaság ismérvei fel nem találhatók, mert nem is állíttatik ezen vádlottról az, hogy ö azon batyut, a melyben a károstól ellopott tárgyak találtattak, anyagi haszonszerzés czéljából megszerezte volna, annak elfogadása s padlásán elrejtése által pedig nyilvános jelét adta annak, hogy S. Stipánt a hatóság üldözése elöli meneküj.hetésben elösegiteni, illetve büntetlenül maradását ily módon kieszközölni igyekezett. Büntetése megállapításánál irányadóul szolgál az, hogy ellene súlyosító körülmény nem forog fen. 42. Vizsgálat megindítása ellen jogorvoslat. — Mentelmi jog. — Bűnügy viszonya a polgári ügyhöz. (1889 augusztus 1. 6757. sz. a.) A székesfehérvári kir. törvényszék (csalás illetve okirathamisítással vádolt V. Péter és társai elleni bűnügyben) : A kir. ügyészség indítványa elfogadtatik s ehez képest kimondatik, hogy a már megkezdve volt elönyomozás folytatása és ebből folyólag Sz. Gerzson országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránt a magyar országos képviselőház megkeresése elrendeltetik. Mert habár a polgári bíróságok határozatai által azon elsőbirósági végzés, melyben kimondatott, hogy a Sz. Gerzson ellen fenforgó büntetendő cselekmény miatt a polgári iratok a büntető bírósághoz átteendők, jogerejüleg hatályon kívül helyeztetett, mégis tekintettel arra, hogy a már eddig teljesített elönyomozás folyamán kihallgatott Cs. János, V. Péter, Cz. Mihályné, K. Gyula és özv. F. Józsefné vallomásaiban alapos gyanuokok merültek fel arra nézve, hogy V. Péter és társai a Btk. 400. §-ában körülirt hivatalból üldözendő okirathamisitás bűntettét követték el ; másrészt pedig tekintettel arra is, hogy a büntető bíróságot a polgári ügyben hozott végzések a bűnösség fenvagy fen nem forgása kérdésében nem köthetik : ezen kir. törvényszék mint büntető bíróság hivatva érzi magát arra, hogy ezen ügyben a már megkezdett nyomozást folytassa. (1888. évi deczember 31. 4939. sz. a.)