Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

QO A kir. Curia: A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. 40. Az ölési szándék bizonyításának kérdéséhez. — Btk. 306. . (1889 augusztus 28-án 8162. sz. a.) A nyitrai kir. törvényszék szándékos emberölés büntette miatt vádolt O. György elleni bűnügyben itélt: O. György a nején elkövetett, a Btk. 301. §-ába ütköző, a Btk. 306. §. szerint minősülő halált okozott súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondatik ki s ezért a Btk. 306. §. alapján nyolcz (8) évi fegyházra Ítéltetik. , Indokok : Vádlott részbeni beismerésével és a hit alatt kihall­gatott tanuk vallomásaival igazolt tényállás szerint, K.-on 1887 nov. 12-én vádlott O. György, N. Hermann házának bezsinde­lyezésével volt elfoglalva, midőn dél felé a munkásokra ügyelő N. Irma figyelmeztette vádlottat, hogy a tőle elválva sógoránál lakó felesége O. Györgyné szül. G. Mária házához megyén. Vád­lott ennek következtében felhagyott munkájával és felesége után sietett, azt lakása konyhaajtajában utóiérte és ellenkezése daczára oda betolta és az ajtót bezárta, mindjárt ezek után látta T. szül. Kr. Katalin vádlottat vizért, Kr. Katalin tanú pedig szeszért menni, mi közben a konyha ajtaját nyitva hagyta ; de a kihallga­tott tanuk egyike sem hallotta, mi történt vádlott és neje között ez alkalommal a lakásukon. Miután vádlott ebéd után nem jött N. Hermannhoz munkába, nevezett elküldötte Irma nevü leányát vádlottért 2 óra tájban, a ki azonban vádlott lakását csukva találta és zörgetéseire azt senki ki nem nyitotta. Vádlott csupán három órakor hagyta el aztán lakását, midőn elment, kezei ugy reszket­tek Kr. Mária tanú vallomása szerint, hogy az ajtót nem tudta becsukni, és akkor ezen tanutói azt is kérdezte: «nem látta-e feleségét)), mely körülményt T. szül. Kr. Katalin is igazolt. De elmenvén N. Hermannhoz, vádlott kénytelen volt a megkezdett munkát félbehagyni, mert keze ugy reszketett, hogy a balta és a szögek kezéből kiestek, dolgozni képes nem volt és ott estig tétlenül maradt. Másnap, vagyis 1887. évi nov. hó 13-án vádlott már korán reggel lakását elhagyta és Cs. Gergely mostoha fiának,

Next

/
Oldalképek
Tartalom