Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIII. kötet (Budapest, 1889)

33 utján érvényesíteni, tartozik a meghalt adósnak valamennyi örököseit és az ismeretlen örökösöket is ügygondnok által perbe idéztetni. Indokok: A magyar magánjog szerint, kivéve a törvényke­zési rendtartás 560. §-ában elősorolt eseteket, kötelező hagyatéki eljárás nincs, és az örökhagyónak jogai és kötelezettségei az örökhagyó halálával ipso jure szállnak át az örökösre. Ebből következik, hogy az örökhagyót a hagyatékra nézve az örökös, ha pedig több örökös van, a hagyatéki vagyonnak bir­tokbavétele vagy birói átadása előtt az összes örökösök kép­viselik. Igaz ugyan, hogy az örökösök az örökhagyó tartozásaiért egyetemlegesen felelősek, ennek azonban csak az a következménye, hogy a hagyatéki vagyonnak birtokbavétele, vagy birói átadása 'után a hitelező kielégítést bármely örököstől követelhet a neki átadott vagy általa birtokba vett örökség erejéig és a perbe vont örökös nem védekezhetik azzal, hogy örököstársai is perbevonan­dók lettek volna ; de ezen egyetemleges felelősségből nem követ­keztethető, hogy egyik örökös örököstársát a még birtokba nem vett, vagy bíróilag át nem adott hagyatéki vagyonra nézve kép­viselni is jogosítva volna. Magától értetik, hogy az ország azon részeiben, a melyekben az ausztriai általános polgári törvénykönyv van érvényben, jelen határozat által a nevezett törvénykönyv 811. szakaszának rendel­kezése nem érintetik. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1889 márcz. i-én tartott teljes-üléséből. Hitelesíttetett az 1889. évi április hó 2-án tartott teljes­ülésben. 10. Jelzálogi követelés bagatell útra nem tartozhatik. (1888 november 30. 8866. sz. a.) A nagyatádi kir. járásbíróság: Jelen kereset hivatalból visszautasittatik. Indokok : Mert felperes keresetét 43 frt 6 kr. készpénz be­Döntvénytár, uj folyam. XXIII. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom