Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIII. kötet (Budapest, 1889)

igi felpereseket annak érvénytelenítése iránt indított keresetükkel elutasítani kellett; mert ezen végrendelet lényegileg megfelel az 1876: XVI. tcz. 1. §-a a) pontja és illetve 5. §. követelményeinek. Ugyanis a végrendeleti szöveg végén a végrendelkező által tett nyilatkozat alakjában azon kijelentés foglaltatik, hogy: «ezen végrendeletet sajátkezüleg irtam és irom alá» ; tekintve most a végrendeleti tanuknak az úgynevezett ünnepélyesitési záradékban elmondottakat, vagyis azon kitételt: «hogy ezen zárt végrendelet előttünk tétetett, bizonyítjuk* ; világos, miként végrendelkező a tanuk aláírása előtt a nekik felmutatott iratot végrendeletének nyilvánította s azt előttük alá is irta, vagyis ez által az 1876: XVI. tczikk 5. §. szerinti törvényes követelményeknek teljesen megfelelt. Felpereseknek azon állítását, hogy a tanuk együttesen jelen nem voltak, megczáfolja T. Gábor esküvel megerősített vallomásán felül a felperesek által felhívott s ugy előlegesen, mint a per folyama alatt kihallgatott tanú D. Lajos is, ki határozottan vallja, hogy azon szobában, melyben az örökhagyó N. Pál feküdt, midőn ő a szobába lépett, jelen volt G. Mihály és neje, F. László időközben elhunyt községi jegyző, T. Gábor ref. lelkész, valamint az örökhagyó akkori kertésze s igy a végrendeletet aláirt tanuk mindnyájan. Miután pedig az, hogy időközben ezen tanuk közül valamelyike a szobából távozott volna, a felperesek által nem bizonyittatik, el kell fogadni T. Gábor kihallgatott tanú eskü általi vallomásával igazolt azon körülményt, hogy végrendelkező a négy tanú együttes jelenlétében nyilvánította végrendeletének végszövegét s illetve azok előtt irta is alá ; a mi ismét világos nem csak abból, hogy a záradék ugyanazon keltet viseli, melyet a végrendelet; de abból is, hogy ugy a végrendelet, mint az aláírás, valamint a záradék és a tanuk aláírása egy és ugyanazon tintával Írottnak mutatkozik. D. Lajos azon vallomását, hogy előtte senki sem irta alá a végrendeletet, ismét kellőleg megczáfolja az eredeti végrendelet kiállítási formája, mert tekintve D. Lajos aláírását és a többi tanúét, határozottan kitetszik, hogy a névaláírások egy időben és egymásután következtek. Hogy pedig N. Pál a tanuk előtt és igy D. Lajos előtt kijelentette, miszerint a felmutatott, általuk ugyanakkor aláirt végrendeletét tartalmazza,