Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

68 hessék. Mert a semmis végrendeletet az elismerés egymagában érvényessé nem teszi és annak megtámadhatására az, ki az olyan végrendeletet érvényesnek ismerte el, csak akkor veszti el kereseti jogát, ha ő a semmiséget tudva ismerte el érvényesnek a végrendeletet s ez által kereseti jogáról, minden tévedéstől menten lemondott. Már pedig a fenforgó esetben nem bizonyította, sőt nem is állította a felperes, hogy alperesek a hagyatéki tárgyaláskor s az osztályegyezség kötésekor tudomással bírtak a végrendelet alkotásának közelebbi körülményeiről általában s különösen arról, mikép az 1876. XVI. tcz. 10. §-a szempontjából most bírálat alá vett végrendeletet maga a felperes irta. Mindazonáltal alperesek kifogásának s viszonkeresetének helyt adni nem lehetett, mert a végrendelet 6. pontjának az 1876: XVI. tcz. 5. és ÍO. §-ai alapján vitatott érvénytelenségét kimutatniok nem sikerült. Ugyanis: Az idézett tczikk. 10. §-a a), b) és c) pontjaiban felsorolt kellékek a végrendeleti intézkedés érvényességének nem együttes, hanem vagylagos előfeltételeit képezik. Erre nézve az, hogy a mondott §. az a) bj, c) pontokat megelőzőleg nem eseteket, hanem esetet emlit, nem bir semmi jelentőséggel, mert nyilvánvaló, hogy a törvény e szavakkal: «csak a következő esetben részesülhetnek» nem akart egyebet kifejezni, mint azt, hogy «csak akkor részesülhetnek*. — Az A. pont önálló kellékül szabja meg azt, hogy a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét önkezűleg irja le; a következő b) pont pedig ismét önállóan, önálló kellékül szabja meg azt, hogy a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét külön önkezűleg irja alá. Ez utóbbi pont feltételezi, hogy az illető szöveg nem önkezűleg Íratott s alperesek magyarázata mellett a b) pont ellenkezésben állana az a) ponttal. Fel kell tenni, hogy ha a törvény az önkezű írást és aláírást együttes feltételül akarta volna kikötni, ezt nem két egymástól elválasztott pontban, hanem magában az a) pontban fejezte volna ki azon egyszerű toldalékkal: «és aláirta», mint a hogy tette azt az 1., 23 és 32. §§-ban. De eloszlat e tekintetben minden kétséget a c) pont, mely szól arról az esetről, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét «a végrendelet szövegébe avagy záradékába önkezűleg irt nyilatkozattal, vagy a végrendeletnél jelen volt tanuk előtt a végrendelkezéskor élőszóval tett