Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

172 Az egyezség jogérvényessége ellen emelt ezen ellenvetés azon­ban el nem fogadható; mert az idézett törvény az ügyvédek által,, képviseltetést csak a rendes pereljárásra szabja elö, ez pedig csak a perrendtartás 130. §-ában szabályozott perfelvétellel lép be; ha pedig alperes a perbe nem bocsátkozik, a peres felek a pert fel nem veszik, hanem egyezségre lépnek és felperes keresetétől eláll, akkor a peres eljárás sem következett be. Felperes csak végiratában nyilatkoztatta ki tagadását annak, miszerint a kérdés­ben forgó egyezségkötésnél az öt képviselő három községi ember törvényes felhatalmazással birt volna Talmacsel községe részéről, a perrendt. 64. és 137. §§-ai értelmében mint elkésett tekintetbe nem vehető ; azonban ettől eltekintve is kötelessége lett volna fel­peresnek nemcsak tagadni, hanem ha kérésének alapjául tenni kívánta azt, hogy egyezség kötésénél mint megbízottjai működő személyek törvényes meghatalmazással nem birtak, ezen körülményt bizonyítani, bizonyítani tehát, hogy ő ezen személyeket egyezség kötésére nem bizta meg, de ezen bizonyitást nem teljesítette. (1886 decz. Q-én 2955. sz- a0 A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla: Az elsőbiróság ítélete megváltoztattatik és a Boicza község ellen a «Farkas» nevü havas hozi tulajdonjogának elismerése iránt 6688/1882. számú kereset­tel indított perben 1883. évi január. 19-én a pertárban felvett birói egyezség érvénytelennek és semmisnek nyilvánittatik. Indokok : Az ítélet rendelkező részében megjelölt birói egyez­ség felperes kérelme folytán érvénytelennek és semmisnek volt nyilvánítandó azért, mert egyfelől Talmacsel községe azon bírói egyezség felvétele alkalmával a perrendt. 87. §-a és az 1881. évi LIX. t.-cz. 12. §-ában irt szabályok ellenében nem volt szabály­szerűen ügyvéd által képviselve, hanem csak három községi tag által; már pedig birói egyezséget, ha a felek ügyvéd által képvi­selve nincsenek, a rendes eljárásban jogérvényesen csak biró veheti fel, jelen esetben azonban a kérdéses egyezség nem biró által, hanem csak a pertárnok által vétetett fel; és végül, mert az egyez­ség megkötésére az ált. polg. törvénykönyv 1008. §-a értelmében arra szóló különös meghatalmazvány kívántatik; jelen esetben pedig a Talmacsel községe részéről 1883. évi január 19-én kiállí­tott meghatalmazványban az abban megjelölt három községbeli sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom