Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

67 forog, a B. Istvánnal megkisérlett házassága nem akadályozza, hogy egy harmadikkal házasságra léphessen.* Ez alkalommal az eskető lelkész G. György akkor sz.-udvarhelyi róm. kath. segédlelkész, jelenleg apa-nagyfalusi plébános volt. Az elősorolt és beszerzett okiratok által igazolt körülmények szerint tehát tény, hogy K. Miklós Emmának B. Istvánnal való házassági köteléke tényleg fenállott akkor, mikor ő E. Bélával ujabb házas­ságra lépett, valamint a vádlottak beismerése által az is bizonyítva van, hogy ők e körülményről tudomással birtak, a mint tudomás­sal birt arról G. György eskető lelkész is. Azonban az 1868. évi XLVIII. tczikk 2. §-a szerint a római és görög-keleti vallásuakra valamint az erdélyi két evangélikus egyház híveire és az unitá­riusokra nézve házassági ügyekben a kötelék érvényességének kérdésében a jelenleg fenálló egyházi törvényszékek lévén az illetékes birák: K. Miklós Emma az erdélyi róm. kath. püspöki szentszék, mint illetékes egyházi törvényszéke fentebb idézett határozata után B. Istvánnal kötött házasságát érvénytelennek méltán tekinthette, s igy magát érvényes házassági kötelékben nem levőnek jóhiszemüleg tarthatta. Másfelől E. Bélának is ille­tékesül kellett elismernie K. Miklós Emma korábbi házasságának érvényessége kérdésében ennek illetékes egyházi törvényszéke határozatát, s igy igazolható, ha nevezett nőt érvényes házassági kötelékben levőnek nem tekintve, vele házasságra lépett. Ennél­fogva a kettős házasság büntette sem a K. Miklós Emmával, sem E. Bélával, sem végre a Btk. 252. §-ában irt bűntett, G. Györgygyei szemben meg nem állapitható és az elsőfolyamo­dásu törvényszék vádhatározatának megváltoztatásával, a két előbbi vádlott elleni vizsgálat megszüntetendő, az utóbbi vádlottra nézve hozott megszüntetési határozat pedig helybenhagyandó volt. (1887 február 14-én 3431. sz. a.) A kir. Curia: A marosvásárhelyi kir itélő tábla végzése K. Miklós Emma és E. Béla vádlottakra nézve felebbezett részé­ben nem ugyan a kir. itélő tábla által felhozott indokok, hanem egyedül a Btk. 83. §-a alapján helybenhagyatik. Indokok: Habár az 1868: XLVIII. törvényczik 2. §-a értel­mében a róm. kath. hitvallású felek házassági ügyeiben intéz­kedni, a róm. kath. szentszék jogköréhez tartozik is, a szentszék­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom