Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

64 26. A ki a lopott dologgal kitörés vagy kimászás mellett távo­zik, nem büntethető a Btk. 336. §-ának 3. pontja alapján. (1887 május 17. 431. sz. a.) A nagybecskereki kir. törvényszék: T. Gáspár a Btk. •333., 334. és 336. §-ainak 3. pontja szerint minősülő lopás bűn­tettében bűnösnek kimondatott és e miatt a Btk. 340. §-ához képest, a Btk. 92. §-ának alkalmazása mellett, egy évi börtönre, stb. Indokok: Vádlott beismeri, hogy 1885. évi márczius hó 31-én este B. Gábor ujpécsi korcsmájában egy lovával megszáll­ván, éjjeli időben káros által hit alatt 85 frtra becsült kocsijába, melyen egy 10 frtnyi értékű ülés volt, az udvarban a birtokában levő lószerszámmal lovát befogván, az elzárt kapun levő zárla­katot bicskájával letörve, a kocsit üléssel ellopta, azzal a fel­nyitott kapun eltávozott és Ó-Telek felé hajtott, hol azonban a község előtti gyepen káros által utóiéretett és elfogattatott. Vád­lott ezen cselekménye, valamint az ellopott tárgy értékére nézve a Btk. 334. §-a, ugy miután a lopás czéljából a zár lefeszittetett, a Btk. 336. §-ának 3. pontja szerint lopási bűntettnek minősül, mely lopási bűntényben vádlottat saját beismerései, ugy káros meghitelt vallomása alapján bűnösnek kimondani kellett. A kir. tábla: A kir. itélö tábla T. Gáspár vádlottat ter­helő lopást a Btk. 336. §-ának 3. pontja szerint bűntettnek minősültté nem tekinti és a Btk 91. §-át mellőzve, nevezett vádlott börtönbüntetését tiz hóra leszállítja. Ezzel a változtatás­sal a kir. törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyja. Indokok : Vádlottat terhelő bűncselekmény a Btk. 336. §-ának 3. pontja szerint bűntetté nem minősül, mert az általa ellopott kocsi reá nézve zárt helyen nem volt, mert ő bent volt azon helyen, hol a kérdéses kocsi létezett, hová pedig vádlott sem bemászás, sem betörés utján nem jutott; azon körülmény, hogy vádlott a tett elkövetése után a zárt kapun levő lakatot lefeszité és az udvarból így menekült, a cselekményt külön bűntetté nem minősiti, hanem ez a Btk. 414. §-a alá eső cselekményt képez, mely azonban vád hiányában birói intézkedés tárgyává nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom