Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

50 annak tűrésére kötelezni kellett, hogy felperes a piskolti 149. szánni telekjegyzökönyvben 1. rendszám alatt felvett ingatlanból magát 59 frt tökére nézve végrehajtás utján kielégíthesse. (1886 június 8-án 6282. sz. a.) A kir. Curia : A kir. itélö tábla ítéletének másod- és har­madrendű alperesre vonatkozó intézkedése indokainál fogva és még azért is helybenhagyatik, mert a jelzálogos hitelező arra, hogy követelését az egyenes adós ellen is érvényesítse, kötelezve nincsen, és így jogosult annak behajtását egyenesen a jelzálog tulajdonosai ellen per utján foganatba venni, és mert a jelzálo­gos adós önállóan is mindazon kifogással élhet a követelés ellen, mely az egyenes adóst megilleti, miből következik, hogy azon körülmény, miszerint az elsőrendű alperes irányában az elsöbiró­sági 'ítélet megsemmisíttetett, másod- és harmadrendű alperesek marasztaltatásának útjában nem áll: a másodbirósági ítélet egyéb nem neheztelt részében érintetlenül hagyatik. 20. Valamely követelésnek per utján való érvényesítése jogilag meg nem gátolható azon okból, mert az adós ezen köve­telés tekintetében per utján örökösödési igényt támaszt. (1887 október 4. 6706. sz. a.) A letenyei kir. jbiróság Tripammer Rezső ügyvéd által képviselt Gr. József felperesnek, Simon Gábor ügyvéd által kép­viselt H. Anna özv. K. Antalné, jelenleg Gr. Remusné, mint kis­korú K. István t. és t. gyámja elleni, 450 frt töke s jár. iránti perében érdemleges ítéletet hozott. (1885. évi október hó 28-án 2404. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla : az eljáró bíróságnak a bírói illetékességet megállapító, 1885. évi október hó 15-én 2204. sz. a. kelt végzését helybenhagyja, ellenben a további eljárást a nagy­kanizsai kir. tszéknél 1885. évi ápril 15-én 2204. sz. a. beadott keresettel folyamatba tett pernek jogérvényes elbírálásáig meg­állítja. Indokok: A bírói illetékességet megállapító végzése az elsőfokú bíróságnak helvbenhagyatott, mert a kereseti követelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom