Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

06 most érintett telekjegyzőkönyvben +i alatt foglalt ingatlan iránt megindított keresetével elutasítja, saját helyes indokolásánál fogva hagyatik helyben. (1886 nov. 17-én 25681. sz. a.) A m. kir. Curia: A m.-csáti 1030. sz. tjkvben I. 1. rsz. alatt foglalt háznak s kertnek felperes részére megítélt felérj nézve mindkét alsó bírósági ítélet megváltoztattatván, többire nézve pedig a budapesti kir. itélö tábla felebbezett ítélete helybenhagyatván, felperes keresetével egészben elutasittatik; örökhagyó E. Andrásné M. N. Juliannának 1883. évi febr. 21-én kelt A. alatti végrendelete egész terjedelmében érvényesnek mondatik ki. Indokok: Felperes maga mondja válaszában, hogy azon - 1 telek külsőségének felét, mely a m.-csáti 1030. sz. tjkönyvben 1—4. rsz. a. még mindig az 1853. deczember 18-án elhalt közös nagyapa M. N. István nevén áll, ő mint egyik unoka anyai nagyapai örökségéül kikapta és birtokolja, míg ugyanazon külsőség másik felét apai nagyapai örökségéül az örökhagyó, mint másik unoka kapta és birta. Ezzel beismerte a felperes, hogy közte és az örökhagyó közt a nagyapai 2/4 telekre nézve megtörtént az osztály; azon szintén beismert ténynyel szemben pedig, mely szerint az örökhagyó a 2/4 telek alkatrészét képező r. rsz. házat kizárólag birtokolta az osztály után is haláláig, felperes tartozott volna bizonyítani azt, hogy ő az osztálykor jogát a belsőségre (házra) fenlartotta. Ezt azonban ő nem bizonyította be, és azért valónak kell elfogadni azt, hogy a külsőség felén tul a ház is egészben a nagyapa 1869-ben elhalt fiának jogán, a fiútól származott unokára, az örökhagyóra szállott át osztálykép felperes beleegyezésével. Jogosan végrendelkezhetett tehát az örökhagyó a kérdéses házról is, mint kizárólagos tulajdonáról egészben ; és ugyanannak A. a. végrendelete az 1876: XVI. tcz. 6. §-a alapján nem érvényteleníthető, mert a végrendelkezésnél együttesen jelen volt tanuk (számszerint öten) a végrendeletet sajátkezüleg aláírván, ezen aláírásukkal magán az okiraton bizonyították valóságát a vég rendelet befejező pontjának, melyben meg van irva, hogy az okirat a tanuk jelenlétében az örökhagyó előtt felolvastatott, hogy ö azt teljes öntudattal saját végrendeletének jelentette ki és hogy