Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVIII. kötet (Budapest, 1887)

275 annálfogva, mivel a vádlottól lefoglalt kelméken levő czédulákon irt számok a nagykereskedő által kiállított számlák számaival tökéletesen megegyeztek, igazoltatott az : hogy a vádlottnál talált kelmék a károstól lopattak el. Tekintve már, hogy T. Mitru utkaparó s tanú a lopást megelőzőleg látott Cs.-Simánd körül, hol a lopás elkövettetett, kóbor czigányokat ólálkodni ; tekintve, hogy vádlott a lopás idejéni másuttlétét nem igazolta, s igazolni meg sem kísérletté; tekintve, hogy a lopott tárgyak egy része közvetlen a lopás elkövetése után az ő birtokában találtatott, azt az állítását pedig, hogy a tőle lefoglalt kelméket a vele együtt letartóztatott czigányasszonyoktól 16 frtért vette, ezek tagadása ellenében még csak valószínűvé sem tette ; tekintve, hogy vád­lott azt sem bizonyította: mikép a kelmékért állítólag fizetett 16 frtnak birtokában volt, mert ha elfogadtathatnék is ebbeH állítása, hogy ő egy ismeretlen románnal lovat cserélt és attól kapott ez elcserélt ló árában 13 frtot, a mi szintén nincs iga­zolva, kétségtelen, hogy ezzel az összeggel a vételárt ki nem fizethette és igy állítása valótlannak tűnik fel. Minthogy tehát vádlott a fentebbiek szerint a nála talált és a károstól ellopot­taknak bizonyult kelmék hol és miként szerzését igazolni nem tudta ; minthogy továbbá Cs. Szaveta, L. Liza és Cs. Anna tanuk valamint Cs. Mia ismeretlen tartózkodásu vádlott határozott val­lomása szerint előttük vádlott beismerte: hogy a kelméket a boros-jenői vásárban lopta; minthogy végre az imént nevezettek azt is tanúsítják, hogy őket vádlott pénzigérettel arra akarta birni, hogy a lopást vállalják magukra, ezeknélfogva nem lehet kétség a felett, hogy az elől említett lopást vádlott követte légyen eL Ehez képest, miután a bíróságok a bűncselekmény minősítése tekintetében a kir. ügyész indítványa által a fenálló törvényes gyakorlat szerint korlátolva nincsenek, vádlottat a rendelkező részben minősített lopás bűntettében kellett bűnösnek kimondani. Tekintve azonban, hogy a kir. ügyész vádlottat a Btk 370. §-a értelmében indítványozta megbüntettetni, ez okból a törvényben meghatározott büntetés neme a felebbező vádlott hátrányára alkal­mazható nem lévén, de a kir. ügyész felebbezése hiányában a kiszabott börtönbüntetés sem sulyosbittathatván, e részben, ugy itt nem érintett egyéb intézkedéseiben a budapesti kir. itélő tábla 18*

Next

/
Oldalképek
Tartalom