Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)
7° kötelezettséget állapit meg, s hogy a jelen esetben a D. alatt csatolt levéllel felperes vétlensége teljesen igazolva van, annálfogva alperest továbbra is marasztalni kellett annál inkább, mert az előadottak szerint felperesnek a váltóhoz való jogczime kétségtelenül áll, mert továbbá a váltóadásra alapul szolgált magánjogi egyezmény ugy a törvényekkel, valamint az erkölcsiséggel ellentétben nincsen, minthogy a jelen esetben a követelés nem házasság közvetítését eszközlő cselekményből származott, s igy arra a hivatkozott döntvény alkalmazást nem nyerhetett. (1886. jan. 7. 10500/85. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla : A kir. itélő tábla a kir. tszék ítéletét helybenhagyja. Indokok : Részben alperes beismerésével, részben felperes által felhívott tanuk vallomásával bizonyítva van, hogy alperes fia és felperes leánya közt történt eljegyzés alkalmával mind alperes, mind felperes egyenkint 100 frtról kiállított váltót tettek le egy zárt borítékban A. Sándor paksi rabbi kezéhez, oly közös megállapodás és kötelezettség mellett, hogy a felek közül az, kinek családja részéről az eljegyzés ok nélkül felbontva lesz, a váltó értékét, mint kötbért és előre megállapított biztosítéki összeget a másik félnek megfizetni köteles. A. Sándor pedig a váltókat tartalmazó borítékokat, illetve váltókat az eljegyzés felbontása esetére a biztositéki összeg érvényesithetése végett az eljegyzés felbontására okot nem szolgáltató félnek adja ki. Alperes beismerésével továbbá bizonyítva van az is, hogy a kereseti váltó az általa a mondott czélból kiállított váltóval azonos. Alperes kifogásának lényegét az képezi, hogy a kereseti váltó A. Sándor rabbi által jogtalanul lett kiadva felperesnek, s hogy ebből következve, felperes kereshetőségi joggal nem bír ; továbbá az, hogy a váltó mint házasság czéljából történt eljegyzés biztositékául szolgáló összegről, tehát törvény által meg nem engedett czélzattal kiállított és elfogadott, törvényes jogczim hiányában nem érvényesíthető. Minthogy azonban alperes nem tagadván, beismerte, hogy a kérdéses eljegyzés fia által minden ok nélkül, illetve felperes és családja kezdeményezése vagy arra okot szolgáltató cselekménye nélkül lett felbontva, s igy A. Sándor csak a nyert utasi-