Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

méhmagzata megszületett, constatálva van dr. V. János által adott orvos-szakértői véleménynyel, hogy vádlott dr. V. János általi megvizsgáltatása előtt 10 nappal szült s ekként, habár a méhmagzat megtalálható nem is volt, a vádlott által különben beismert szülés esete constatálva van. Vádlott végül a vizsgáló biróság előtti egy ízbeni kihallga­tása alkalmával azt is beismerte, hogy a ruhával telt csebret azon előre megfontolt szándékból emelte fel, hogy annak következte­ben méhmagzatát elveszítse. Tekintve azonban, hogy ezen beis­merő vallomását a mai bizonyítási eljárás rendén visszavonta, és a vizsgáló biró előtti előbbi vallomásával egybehangzólag oda nyilatkozott, miszerint gyomorfájásról panaszkodván V. Mariska előtt, ez neki a gyomorfájás elmulasztása s nem a méhmagzat elhajtása czéljából valami burjánt javasolt, a mit ő csak három szőri kínálás után fogadott el s vett be ; s tekintve, miszerint vád­lott azon állítása, hogy ő csak V Mariska ígéretei által elcsá­bítva vallotta azt, hogy a cseber felemelése következtében vesz tette el méhmagzatát : semmi bizonyító adat által megezáfolható nem volt; tekintve, hogy vádlott azon állításával szemben, misze­rint ő méhmagzatát elhajtani nem szándékozott, semmiféle bizo­nyíték beszerezhető nem volt, vele szemben a méhmagzat szán ­dékos elhajtása bűntettének tényálladéka megállapítható nem lévén, őt ezen ellene emelt vád alól felmenteni kellett, stb. (1885. szept. 22. 11 1 3. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla : A kir. tszék ítéletét megvál­toztatja és vádlottat a Btk. 285. §-ának első bekezdésében meg­határozott méhmagzat elhajtása bűntettében bűnösnek kimondja s e miatt 6 havi börtönre itéli, stb. Indokok : Vádlott, ki az eljárási adatok tanúsága szerint serdülő korától fogva P Miklósnak szolgálója volt, a vizsgálat folyamán beismerte, hogy 1 884. évi aratáskor gazdája által teherbe ejtetvén, és ennek következtében a szolgálatból elbocsáttatván, 1885. évi január 22-én reggel ama czélból, hogy méhmagzatát elhajtsa, a V. Mariska által felajánlott burjánt megfőzvén, bevette nemcsak, hanem ugyanabból a czélból, egy ruhával telt csebert is felemelt, minek következtében este felé egy 4—5 hónapos fimagzatot szült, melyet a kertben elásott j s hogy más napon a

Next

/
Oldalképek
Tartalom