Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

94 Grazer Tagespost»-ban dr. S. Károly felhívását olvasván, azon­nal útra kelt az örökösök felkeresése végett s a legnagyobb fa­radsággal és életének veszélyeztetésével az alperesekhez ment, mig végre: «félévi» nyomozás után megtudta, hogy Ilzben lakik egy H. Mihály nevü ember, stb. Ezen vakmerő előadás valótlanságát teljesen kitünteti azon ténykörülmény, miszerint dr. S. Károly felhívása 1879. évi július 2-án kelt Prágában, a vádlott pedig már ugyanazon évi július 27-én Gráczból irott levelében értesítette dr. S. Károlyt, hogy az egyik örököst feltalálta. Ha tehát a felhívás kelte napján vagyis július 2-án, melynek pedig a gráczi lapban való megjele­néséig legalább 2—5 napnak kellett letelnie, rögtön útnak indult vala is, maga a fenti levele a félévi sanyarú vándorlást rövid 3 hétre szállítja le s hogy ekkor is nem ö, hanem atyja B. Miksa találta meg az örökösöket, a vizsgálat rendén bizonyítva van. Minthogy pedig mindez által minden kétséget kizárólag be van bizonyítva, hogy vádlottak azon czélból, miszerint a panasz­lók örökségének elsajátításával maguknak jogtalan hasznot sze­rezzenek, tervszerüleg szövetkezve, azokat ravasz fondorlattal tévedésbe ejtették olyképen, hogy B. Miksa magát B. Emánuel­nek adta ki, ennek nevére meghatalmazást vett a panaszlóktól, B. Emánuel pedig ezen meghatalmazás alapján azoknak öröksé­gét felvette s abból B. Miksa csak 2500 frtot adván nekik, a többi 10,000 frtnyi összeget saját czéljaikra fordították ; mi által a Btk. 379. és 380. §-ába ütköző csalás bűntettét követték el ; miért is a 70. §-a értelmében mint tettestársak voltak elíté­lendők. A büntetés nemét és mérvét illetőleg pedig, tekintve, hogy vádlottak, a szegénysorsu károsultaknak majdnem az együgyűség­gel határos jóhiszeműségét kizsákmányolva, több mint 10,000 frtnyi vagyonuktól fosztották meg s azt megtéríteni képtelenek, cselekményük, az annak elkövetésekor hatályban volt jogszabályok szerint is, két évet haladó börtönnel büntettetett volna: annál fogva, stb. 45 A fenyítő uton elrendelt zárlatnak csak az a czélja, hogy vádlott, az érdekeltek hátrányára, vagyonával ne rendel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom