Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

VII Lap részre igényét annak idején örökösi nyilatkozatában bejelentette, de utóbb ezen igénye iránt az örökössel egyességet kötött, később pedig ezen egyesség érvénytelenítése iránt pert indított és e per az 1861. évi Ideiglenes Törv. Szabályok által visszaállított hazai törvények uralma alatt döntetett el jogere jüleg. Ily esetben az érvény­telenítési per eldöntése előtt a köteles rész iránti per megindítható sem volt, és ennélfogva az osztr. polg. tkönyv 1487. §-ában szabá­lyozott 3 évi elévülési idő kezdetét sem vehette. — A birói Ítélet rendelkező része és indokai egy bensőleg összefüggő egészet képez­vén, az Ítéletnek nemcsak rendelkező része, hanem annak indoko­kolása is tartalmazhat res judicata-t olyaténkép, hogy a per tár­gyává tett s a perben megvitatott jogkérdés és jogviszony itéletileg eldöntöttnek tekintendő az által, a mi ugyanazon vitás jogkérdésre és jogviszonyra nézve nem magában az itélct rendelkező részében, hanem annak indokolásában mondatott ki és állapíttatott meg. Ez alapon tehát a jogérvényes eldöntés kifogása érvényesíthető-- — 194 305. A végrendelet érvénytelen, ha az írni és olvasni nem tudó vagy más körülmény miatt végrendeletét önkezűleg alá nem irható vég­rendelkezőnek a végrendeletet nem a tanuk egyike olvassa fel (1876: XVI. tcz. 6. §-a) — — — — — — — — — — — 255 Polgári törvénykezési rendtartás és novella (1868: LIV. és 1881 : LIX. tcz.) I. CZIM. Birói hatáskör és illetőség. 29. A ptrs 53. §-ának c) pontja alá nem vonható azon kereset, mely­lyel a férjével házassági válóperben álló feleség az állítólag kizá­rólagos tulajdonát képező és személyére nézve nélkülözhetetlen ingók kiadását követeli-- — ... — ... ... — — — — 63 53. Azon törvényszék, mely birói letétbe helyezett összegre az 1881 : LX. tczikk 84. §-a értelmében vezetett végrehajtást, illetékes-e egyúttal ezen összeg kiutalványozására is? --. ___ — — — 115 63. Az oly kereset, mely nem az első telekkönyvi felvétel, hanem később eszközölt bekebelezés ellen van irányozva, nem telek­könyvi kiigazítási, hanem tulajdonjog és törlés iránti keresetet képez, mely a birtokbiróság hatáskörébe tartozik ... ... ... — 140 122. Az 1868: IX. tcz. 9. §-ában tárgyalt görög-keleti hitközségekben a templomok és az azokhoz tartozó egyházi javak iránti vitás kér­dések elintézéséhez. — 1881 : XXV. tcz. ... -- — — — 299 IV. CZIM. A bizonyításról. •62. Ha a bizonyító fél a válaszban kínált főesküt a végiratban maga mellőzni kéri és módosítani kívánja, a főeskü meg nem ítélhető I 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom