Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

294 helyesen mondta ki a kir. itélö tábla, hogy nem védekezhetik alperes azzal, hogy a hajólerakományt «biztositás nélkül" (ohne Assecuranz) szállította, mely védekezést azért nem fogadhatja el, mert eme kijelentésnek csak azt az értelmet lehet tulajdonítani, hogy alperes az áruban történhető kár megtérítése iránt mint biztosító különös kötelezettséget nem vállalt, és nem azt, hogy elhárította volna azon felelősséget, melyhel törvény szerint mint fuvarozó tartozott. De nem lehetett birói figyelembe venni alperes azon kifo­gását sem, hogy felperes a «Fonciére» biztosító intézettel, mely­nél a hajórakomány biztosítva volt, a kárra nézve 500 forintban kiegyezett, hogy ezen összeg részére kiutalványoztatott, s hogy ennélfogva felperes végleg ki volna már elégítve. Mert egészen mellőzve azt, vajon tartozott volna-e a «Fonciére» biztosító inté­zet az F. a. biztosítási szerződés értelmében kárpótlást adni, azon körülmény, hogy felperes a nevezett biztosító intézettől 500 frtot nyert és evvel megelégedett, nem akadályozza őtet abban, hogy alperes elleni jogát is érvényesíthesse, mivel a biztosító intézetnek és alperesnek a felpereshez való jogviszonya egymástól független külön, sőt külön természetű szerződésen alapulván, a biztosító intézet és alperes felperes irányában nem közös kötelezettségben állottak, és igy a biztosító intézet és felperes közt történt elinté­zés alperest a maga kötelezettsége alól fel nem menti, illetve csak az alább emiitett tekintetben bir ezen kötelezettségre befolyással. A birói szemle által igazolva van, hogy a hajónak, melyben az áru szállíttatott, a fedele sok helyen korhadt volt, azon át a víz több helyen behatolt, különösen, hogy a fedélnyilásoknál volt legnagyobb részt a hiba, s hogy a fedélen tiz ily nyílás volt, minélfogva a szakértők e hajót terményszállitásra alkalmatlannak nyilvánították ; igazolva van továbbá, hogy a hajó fenekén és ol­dalán a gubacs több helyen penészes volt, a mi a nedvesség által idéztetett elő, hogy a gubacs ennek folytán értékéből mmázsán­kint 5 frtot vesztett, és hogy nem a berakodáskor lett nedves. Nem lehet kétség az iránt sem, hogy a gubacs ezen megsérülése már a fuvarozás közben és nem utóbb történt, mivel a sérülés több tanú vallomása, de alperes beismerése szerint is, mindjárt a kirakodás megkezdésénél észrevétetett. Az ekép előállott kárért

Next

/
Oldalképek
Tartalom