Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
i78 létének azon része, melylyel vádlott K. Lajos hegedűjének ellopásában mondatott ki bűnösnek és ezen cselekmény a Büntetőtörvénykönyv 379. és 380. §-aiba ütköző csalás vétségének minősíttetik. Végül megváltoztattatik mindkét alsóbbfoku bíróság Ítélete a vádlott ellen megállapított büntetés tekintetében is. Vádlott figyelemmel a Btk. 96. és 98. §-aira, összbüntetésképen 2 évi 11 havi börtönre és 10 frt pénzbüntetésre ítéltetik, stb. Egyebekben, stb. Indokok : Azon okból volt megsemmisítendő mindkét alsóbb fokú bíróság ítéletének a 3 rendbeli zsebóra ellopása vádjára vonatkozó része, mert jogszerűen vádlottat mindaddig sem az órák ellopásában bűnösnek kimondani mint azt az elsőfokn bíróság tette, sem ezen tárgyak ellopásának vádja alól felmenteni, mint ezt a másodbiróság tette, nem lehet, míg a bpts 356. §-a alapján, de alakilag nem, — mint kellett volna, — szorosan ezen §. értelmében szerkesztett és kiadott hirdetmény eredménye nem tudatik. Megváltoztatandó volt mindkét alsóbbfoku bíróság ítéletének azon része is, mely szerint a K. Lajos kárára elkövetett cselekmény lopásnak minősíttetett. A kérdéses cselekmény ugyanis az által követtetett el, hogy vádlott K. Lajosnak és K. Károlynak szállásukról való eltávozását meglesvén, az ezek által lakott házba ment, s azon szin alatt, mintha őt K. Lajos küldötte volna, felszólította a szállásadó fiát, hogy ez K. Lajos honn feledett hegedűjét, utána vitel czéljából hozza ki ennek szobájából és vádlottnak adja át. A kis fiu azon hitben, hogy vádlottat csakugyan K. Lajos küldötte és bízta meg a hegedűnek utána hozatalával, azt a szobából kihozta és vádlottnak átadta, ez utóbbi pedig az ekként csellel birtokába kerített hegedűt saját czéljaira eladta. Az ekként körülirt tényállás világosan kimutatja, hogy vádlott nem maga vette el K. birtokából illetőleg birlalatából a hegedűt, hanem hogy azt az általa tévedésbe ejtett kis fiu ezen tévedés uralma alatt adta át neki. Hiányozván e szerint a lopásnak a Büntetötörvénykönyv 333. §-ában meghatározott lényeges ismérve az «elvétel» : a cselekmény ez oknál fogva nem képezhet