Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

i44 elődjei, daczára, hogy az örökségükre ki lettek elégítve, az 1878. évi 52852. sz. a. kelt a budapesti kir. itélö táblának jogerős ítélete szerint ügyvédjének mulasztásából pervesztes lett és a kereseti ingatlan telekkönyvi kiigazítás utján először az elhunyt Margit és Victoria testvérei hagyatékára, utóbb pedig hagyatéki eljárás utján 3 kiskorú alperesek nevére telekkönyvi tulajdonul bekebeleztetett. Azonban eltekintve attól, hogy az 1853. évben elért nagykorúságával, a kereseti ingatlan vagyonra az ősiségi nyiltparancs 9. és 10. §. értelmében jogát maga idején nem érvényesítette, továbbá, hogy az idézett szab. 3. §. értelmében a kir. adományos, valamint a fi- és leányjogi javak közötti különbség törvényileg megszűnt és végre hogy ügyvédi mulasztásból származó pervesztességét az 1868. évi LIV. tcz. 315. illetve 1881 : LIX. tcz. 69. §. értelmében orvosolni elmulasztotta, s igy ezen indokaiból elutasítandó lenne. De elutasítandó volt keresetével még azért is, mivel kereseti állítását öncsatolta bizonylatai megczáfolják ; jelesen a D. a. családi értesítőből az tűnik ki, hogy felperes 1829. évben születvén, 1842. évben, édes atyja halála évében csak 13 éves serdületlen kiskorú volt, tehát avagyont mint ilyen nem is kezelhette; továbbá, hogy leánytestvérei csak 1857. évben kiházasitás folytán hagyták el a szülei házat teljesen, tehát édes atyjuknak 1842. évben történt elhunyta után az osztatlan közös vagyonban 1857. évig benmaradtak; következőleg felperes ily körülmények állásaként a kereseti vagyont mint serdületlen gyermek saját személyében el nem foglalhatta, sem kizáró használati jogát nem gyakorolhatta ; hogy pedig ezt gyámja által gyakorolta volna, a per során nem is állítja; azon felül azon állítását, hogy néhai Margit és Viktória testvéreit atyai örökségükre nézve kielégítette volna, a mellett, hogy a módját, mikép elégítette ki őket, nem is emliti, még kevésbbé sikerült ezt a per során kihallgatott több rendbeli tanúval igazolni, sőt P. Alajos tanú azt is igazolja, hogy felperes csak nagykorúsága elérésével (1853.) rendelkezett birtokával. Mindezeknek figyelembe vételével és miután alperesek a budapesti kir. itélö táblának 1878. évi 52852. sz. a. kelt jogerős Ítélete, ugy az illetékes hagyatéki bíróságnak 1880. évi 1671. sz.