Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
86 szertartásai szerint M. Eszterrel, mint ezt a becsatolt eskettetési anyakönyvi kivonat is igazolja, házasságra lépett. Minthogy pedig a szintén becsatolt esketési anyakönyvi kivonat szerint vádlott ezen házasság megkötését megelőzőleg már az 1866. évi febr. 28-án Nádudvaron szintén a ref. egyház szertartásai szerint V. Ágnessel házasságra lépett, sőt ezen házasságból gyermekei is származtak, minthogy továbbá a V. Ágnessel megkötött házasság a M. Eszterrel létrejött házasság megkötése idején, sőt ez idő szerint is teljes jogérvényében fenáll s vádlott azon védekezése, mintha időközben elhalt atyjától kapott levélben vette volna a hirt neje V. Ágnes elhalálozásáról, még ha igazoltatott volna is, vádlott cselekményét ki nem menti s nem mentheti azért, mert a levélben állított körülmény igazolására magánlevél hiteles okmánynak egyáltalán nem lévén elfogadható, vádlott azon mulasztása, hogy V. Ágnes állítólagos elhalálozásáról sem saját tapasztalatai, sem hiteles okmányból meg nem győződött s M. Eszterrel ezen jobb meggyőződés ellenére lépett házasságra a vétkes gondatlanság oly magas fokát képezi, a melynél fogva vádlott terhére a vádba tett bűncselekményt megállapítani, stb (1885 jan. 9. 114. sz. a.) A m. kir. itélő tábla : A kir. tszék ítéletét hatályon kívül helyezi s vádlott ellen a bűnvádi eljárást a bekövetkezett elévülés folytán megszünteti. Indokok : Vádlott a terhére rótt büntettet 1875. évi márcz 2-án követte el és az első bírósági intézkedés 1884. évi nov. 13-án történt, minthogy ezen bűntettre a Btkönyv 251. §-a nem szab öt éven felüli büntetést, a bűnvádi eljárás megindítása a Btkönyv 106. §. 4. p. értelmében 5 év alatt évül el. Ezen idő a fentebbiek szerint az ezen ügyben tett első birói intézkedésig letelvén, vádlott ellen, miután az elévülés hivatalból is figyelembe veendő, a bűnvádi eljárást meg kellett szüntetni. (1885 szeptember 22-én 15900. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság végzésének megsemmisítése mellett oda utasittatik, hogy az ügy érdemében hozza meg határozatát, mert a kétnejüséget a törvények minden körülmények közt tiltván, a kettős házasság büntetése mint folytatólagos bűncselekmény mindaddig fenáll, mig az egyik vagy másik házasság