Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

84 A budapesti kir. itélŐ tábla: Az első bíróság ítéletét az abban foglalt indokoknál fogva és azért is helybenhagyja, mert a 2 V. alatti kötelezvény 7. pontjában foglalt azon kikötésnek mely szerint adós a tüzbiztositási bárczát alperes intézetnél letenni tar­tozik, a 6 7. a. csatolt alapszabályok 69. §. h) pontja és 76. §. rendelkezésének egybevetéséből kitetszőleg azon kikötésnek nyil­vánvalólag csak az a czélja, hogy az intézet megnyugvást szerez­• zen magának arra nézve, hogy az adós elvállalt kötelezettségének eleget tett s igy tűzkár esetében meglesz az alap, melyből a tűzkár által a zálogtárgyban beállott értékcsökkenés helyrehoz­ható, de az emiitett kikötés zálogjogot a netalán beállandó kár megtérítéséül majdan befolyandó összegre, már a kézi zálog fogal­mához sem alapithat meg; mert másrészt a felhívott szerződési pontban foglalt azon kitétel, mely szerint a bárcza zálogul is szolgál, nem minden alap nélkül kelthetvén alperesben azon nézetet, hogy zálogjoga a bárczánál fogva kifizetett kártérítési összegre is kiterjed, mindaddig, mig a jelzett kitételnek felek között vitás értelmezése bírói jogérvényes eldöntést nem nyer, alperest nem terhelvén vétkesség vagy mulasztás, kártérítéssel sem tarto­zik ; mert különben is felperes nem mutatta ki perrendszerüleg azt, hogy a kár, melynek megtérítését követeli, oly szoros össze­függésben áll a kérdésben forgó 150 frt kifizetésének megtagadá­sával, hogy ezen megtagadás nélkül be sem állhatott volna, stb. (1886 jan. 25. 5394. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. itélö tábla ítélete nem felebbezett azon részében, mely szerint felperes 350 frt kártéritési követelé­sével elutasittatott, érintetlenül hagyatik, a 150 forint biztosítási összeget... illetőleg mindkét alsóbb bírósági Ítélet megváltoztat­tatik, felperes ezen követelésével is, elutasittatik, stb. Indokok : Az alapszabályok 69. és 76. §-aiban foglalt azon határozmányok, miszerint az adós köteles a lekötött földbirtok tartozékát képező elemi csapás folytán elpusztult épületekért ka­pott biztosítási kárpótlást az épületek helyreállítására forditani, mit ha tenni elmulasztana, az intézet jogosítva van a kölcsön tel­jes visszafizetését követelni, kétségtelenül biztosítékot czéloznak az iránt, hogy azon értékcsökkenés, melyet a jelzálog szenvedett, helyrehozassék. De ezen intézkedések nem állanak útjában annak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom