Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XV. kötet (Budapest, 1886)

01 mennyiségére nézve is tanú igazolja azt, hogy a részlet-összegek átlagosan 200 frton fölül rúgtak. Eme félbizonyiték kiegészítésére tehát felperesnek a póteskü perrendszerüleg odaítélendő volt, ennek letétele esetén minden kétséget kizárólag igazoltnak levén tekintendő a fentebbi perdöntő körülmény ugy néhai L.-né mint jogutóda L. Gizella irányában; minthogy mindkét kötelezettre nézve ugy a hagyatéki iratok, mint alperes beismerése teljes bizo­nyítékot nyújtanak az iránt, hogy az osztályegyesség szerint átvett ingatlanokat az át- illetve birtokbavételtől kezdve halálukig birták s használták; és ha még az előbb megnevezettre nézve némi kételyt hagyhatott volna is fel a tartozási könyvecske birtoka általi bizonyításra nézve az együttlakás ténye, a mely azonban a tanúvallomás s póteskü általi bizonyítás folytán teljesen eloszlott: utóbb nevezett személyekre nézve azonban, tekintve, hogy felpe­ressel együtt nem lakott, és az, hogy L. Lajosné halála óta a fizetéseket ö teljesitette volna, nem igazoltatván : felperes kereseti jogának alaposságára nézve kétség még azon esetben sem forog­hatna fen, ha eziránt a tanúvallomás és a póteskü bizonyítékot nem képezne. 4. A kamatokra nézve alperesileg kifogás nem tétetvén, azok a bizonyítékok jogerőre emeltetése esetén megítélendők voltak. Végre 5. tekintve, hogy az A. osztálv-egyességben nyilván kiköttetett felperes s neje részéről, hogy «ha netalán özvegy L. Lajosnét túlélnék s az öröklés L. Gizellára szállna át, ez szintén köteleztetnék az édes anya által elvállalt kötelezettségek teljesíté­sére, s ha ez esetben azon eset adná elő magát, hogy ez, mit ugyan az átadók jó szivéről fel nem tettek, de férjhez menetele a dolog jelen menetén változást idézne elő, és felperes és nejének gondozását, ellátását elhanyagolná : azon esetre az átadók kötele­zettségének joghatálya megszűnvén, a birtok tulajdonjoga reájuk visszaszáll és tekintve, hogy ezen megszüntető feltétel az által, hogy alperes a kérdéses birtokból meglevő részt önként felperes s nejének birtokába visszabocsátotta s azok gondozása s ápolása iránti kötelezettségeket magára nem vállalta, bekövetkezett: két­ségtelen, hogy a kérdéses ingatlanok nem öröklés, hanem a hiva­•tolt osztály-egyesség értelmében szállottak vissza az illetők birto-

Next

/
Oldalképek
Tartalom