Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XV. kötet (Budapest, 1886)
57 adós jogcselekmény megtámadása és a kérdéses jogcselekvény hatálytalanságának kimondása képezheti, — megoldást sem nyerhetnek. Felperes válasziratában azt is felhozza ugyan, hogy a közadós és neje I. r. alperes közt létrejött, E. alatt csatolt adásvételi szerződés már azért is érvénytelen, mert az 1874: XXXIV. tcz. intézkedésének megfelelőleg kiállítva nincsen. — De a válasziratban felhozott ezen kérdés is csak akkor lenne elbírálható, ha felperes a közadós és neje között létrejött ezen szerződést már keresetlevelében megtámadta és hatálytalanságának kimondását kérte volna. — Felperes azonban ezt nem tette ; ezen okirat létezését keresetlevelében fel sem emiitette ; s még az I. r. alperes javára történt tulajdonjog bekebelezését is nem ezen szerződés alapján, hanem azon alapon támadja meg, hogy L r. alperes állítólag hamis tartalmú községi bizonyítvány alapján, törvényes jogczim nélkül kebeleztette be a kérdéses ház tulajdonjogát a maga nevére. Ezek szerint helyesen határozott az első bíróság, midőn felperest keresetével elutasította. (1885 okt. 27. 18205. sz. a.) A kir. Curia : a másodbiróság ítéletét az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyta. 18. Mezei rendőri hihágások eseteiben felmerült kárért a károsított fél irányában a kártevők törvény szerint egyetemleg vannak ugyan kötelezve, a kártételben résztvevők egymás elleni viszkeresete tekintetében azonban nem alkalmazható ezen elv, hanem mindenik részes csak az aránylag őt terhelő kárösszegért felelős. (1886 július 13. 4340/1886. sz. a.) A tasnádi kir. járásbíróság Mihály Károly ügyv. által képviselt H, János és K. Mihály felpereseknek Kozma Endre ügyvéd által képviselt M. László és társai alperesek elleni 100 forint iránti perében következő ítéletet hozott: Alperesek egyetemleg kötelesek 45 forint kárösszeget felpereseknek kifizetni stb.