Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XV. kötet (Budapest, 1886)
76 szükséges időtartamnak felel meg, a mely ut D. Napóleon házától K. Antal házáig, innen pedig vissza K. Pálék házáig volt megteendő ; 3. vádlott nemcsak D. Napóleon szerint ment a tobányi útra, melyen egyenesen haza juthatott volna s melyen F. Pál valóban leszúrva találtatott, hanem K. István és M. Lajos tanuk vallomása által megállapitott tény az is, hogy K. Joachim által történt bántalmaztatása után vádlottnak még egyátalában nem volt szándéka K. Pálékhoz menni; ezen tanuk szerint ugyanis vádlott a D. Napóleontól való elválása előtt néhány perczczel egyenesen azt mondta, hogv haza megy, holott akkor már meg volt verve. 4. Ezekből megállapitott tény, hogy vádlott a tobányi uton háza felé valóban megkezdett természetes útját be nem vallott ok. miatt szakította meg, arról az útról be nem vallott ok miatt tért vissza s ment K. Pálékhoz; ennek a be nem vallott oknak mivolta azonban a dolgok természetes rendjének megfelelő módon van megállapítva a F. Pál által nyomban leszuratása után vele foglalkozó számos egyén előtt ép elmével, ünnepélyesen adott s a részéről igen jól ismert vádlottnak mint tettesnek határozott megnevezését tartalmazó felvilágosítás alapján. A K. Joachim által történt bántalmaztatás F. Pál elleni izgatottságot nem enged feltételezni, mert vádlott a cselekményt bántalmaztatásánál jóval későbben követte el és mert vádlott tudta, hogy bántalmaztatásában F. Pálnak semmi része nincsen, stb. (1886 április 20. 11 121. sz. a.) A m. kir. Curia : Vádlott ellenében azon körülmény, hogy az áldozatul esett F. Pállal ellenséges viszonyban állott, hogy továbbá F. Pál meghalálozása előtt több tanú s különösen, a gyónás befejezése után a lelkésznek hozzája intézett kérdésére s vádjának súlyára és bekövetkezhető halálára történt figyelmeztetés után a vádlottat határozottan tettesnek mondotta, ez ellenében nyomatékos gyanuokot képeznek ugyan; minthogy azonban az. alsóbbfoku bíróságok ítéletében felsorolt egyéb terhelő adatok csak távoli bünjelenséget, de nem magával a cselekménynyel szoros összefüggésben levő gyanuokokat képeznek és igy a tagadó vádlott ellenében a teljes bizonyíték helyre nem állitható: mind-