Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

194 Tekintve, hogy az 1884 szept. 20-án tartott végtárgyalás uj bizo­nyítékok végett félbeszakittatott és a bíróság az annak eszközlésé­vel megbízott mohácsi kir. járásbíróságnak eredménytelen eljárá­sáról tett jelentése és a kir. ügyésznek arra fektetett indítványára a félbeszakított végtárgyalás folytatását és az érdekelt felek meg­hallgatását mellőzve megszüntető határozatot hozott: Mindkét alsóbb fokú bíróság végzésének megsemmisítésé­vel a kir. törvényszék utasittatik, hogy a végtárgyalást szabály­szerűen újból tartsa meg, azon a sértett feleket is, az ügynek jelen állását is velük közölve hallgassa meg, a mohácsi kir. járásbíróság irattárnokának 1881 decz. 4-én kelt jelentésében megjelölt számú iratcsomókat használat végett a bünügyiratokhoz csatolja és tegyen intézkedést, hogy a sértett felek feljelentésé­nek D—H. mellékletei, melyek az iratok közt hiányoznak, csa­toltassanak. 101. Ha a végrendeleti tanuk egyike a szóbeli végrendelkezés­nek a végrendelkező által lett kijelentése után érkezett és az írásba foglalt végakaratot a tanuk egyike előtte fel­olvasta ugyan, de a végrendelkező a maga akaratát mind a négy tanúnak együttes jelenlétében egész terjedelmében élő szóval nem ismételte, a megtámadott végrendelet érvény­telennek mondandó ki. (1885 okt. 29. 2475. sz. a.) A nyíregyházai kir. tszék Czukor József ügyvéd által kép­viselt R. Mihály felperesnek — ifj. Krúdy Gyula ügyvéd által képviselt D. Miklós alperes ellen néhai D. Miklósné sz. R. Anna végrendeletének érvényesítése iránti perében : Felperes keresetével elutasittatik s néhai R. Anna 1880. évi január 30-án tett szóbeli végrendelete érvényében fentartatik s annak alapján az encsencsi 64. sz. tjkvben A. I. 1 —17. alatti ingatlanból örökhagyót ugy is mint R. János és Mária közös tulajdonosoknak oldalági örökösét illető felerészre és pedig a ház és belsőségnek fele részére felperes, a külsőségnek fele részére pedig felperes és alperes örökhagyó szóbeli végrendelete értelmében örökösnek elismertetik, stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom