Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

286 öt, mihelyt oda ment lakni, felszólította, hogy férjét tegye el láb alól, mert addig nem lehetnek egymáséi, s ezt mindannyiszor ismételte, a hányszor K. este vagy éjjel Cs. K. Józsefhez az őrzésbe kiment, söt egy izben, a mint férje otthon aludt, lekapott Cs.-né a polczról egy kést és azt neki azon feltétellel adta át, hogy vágja el Cs. nyakát, de K. ezt tenni nem akarta. Más izben pedig, midőn ö Cs.-val az erdőre ment, azt mondá Cs.-né : omost öld meg és ásd el valami gödörben, nem tudja meg senki, majd azt mondjuk, elment Ományba.» Végre 1884 szept. 13-án délben K. István kivitte Cs. K. József ebédjét s utóbbi meghitta estére, hogy majd kukoriczát ad neki s K. meg is igérte a kimenetelt. Midőn hazatérve, ezt Cs.-nének elmondta, ez mindjárt azt mondta rá, ugy menj ki, «hogy élve ne maradjon.» K. István akkor lefeküdt, de körülbelül éjfélkor Cs. K. Józsefné felköltötte s figyelmeztette, hogy férjéhez kell kimennie, s az alatt, mig ő az útra elkészült s pálinkát töltött, Cs.-né kiment, de a mint egy mogyorófabottal kezében elindult volna, Cs. né bejött, tőle a botot elvette s e szavakkal: «ezzel menj ki, de élve ne maradjon*, baltát adott a kezébe s még a kapuból is utána kiáltott, hogy férjét élve ne hagyja. K. István állítása szerint Cs. K. Józsefet kunyhójától mintegy 500 lépésnyire találta s a kunyhó elé érve, pálinkázni kezdtek. Beszélgetés közben Cs. egy nem régen leégett kunyhó meggyújtásával K. Istvánnak egy rokonát gyanúsította, s mivel ő annak pártjára kelt, Cs. őt egy bottal megütötte, mire ö megijedt, hogy tovább is fogja ütni, s eszébe jutván az is, a mit az asszony mondott, a baltát jobbjába kapva, azzal Cs.-t fejbe vágta, de hogy hányszor, s hogy a földön is ütötte-e, azt nem tudja. K. István ugyan a végtárgyalás folyamán tagadja az előre mogfontolt ölési szándékot, azonban ennek fenforgása beigazolható a következő adatokkal. K. István a vizsgálat rendén önként beismerte, hogy Cs.-nénak férje megölését megígérte, mely beismerését a végtárgyaláson csak annyiban módosította, hogy ő Cs.-né unszolására azt mondta: «ha lehet, megteszem», K. István ezen nyilatkozata pedig feltételesnek nem az ölési szándékra, hanem csupán azon körülményre vehető, vajon kiszemelt áldozatát egyedül találja, vagyis tette végrehajtását külbefolyás nem fogja-e akadályozni. De hogy K. Istvánban az ölési szándék