Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)
257 indokoknál fogva helybenhagyni kellett; a birói letétben levő s felperesnek járó összegek utáni kamatokra nézve azonban a fentebbi változtatással azért, mert felperes a letett összegek felvételére késznek nyilatkozott, mibe azonban alperes, noha azt, hogy felperes jogairól lemondjon, nem követelhette, bele nem egyezvén, okot szolgáltatott arra, hogy azok birói letétben maradtak. Mivel azonban felperes a letéti kamattal megelégedni nem tartozik, alperes a 6°/o kamat fizetésére kötelezendő volt. 129. Tulhosszu időre nyúló elnapolás esetében jogosan feltehető, hogy a végtárgyaláson látottak és hallottak a birák emlékezetében elmosódnak. — Folytatólagos végtárgyaláson a bizonyítási eljárás megújítása. — Halált okozott súlyos testi sértés. (1886 jan. 7. 3727. sz. a.) A kir. Curia: (Halált okozott súlyos testi sértéssel vádolt K. József elleni bűnvádi ügyben, melyben az egri tszék itélt): Tekintve, hogy a jelen bűnvádi ügyben 1884 decz. 15-én tartott végtárgyalás alkalmával a bizonyítási eljárás csupán annyiból állott, hogy özv. K. Pálné a meghaltnak neje és a vádlott kikérdeztettek az iránt, hogy a jelen esetet megelőzőleg fenyegette-e vádlott K. Pált? mire a vizsgálati iratok és egy korábbi végtárgyalás jegyzőkönyvének felolvasása s vád- és védbeszéd tartása után ítélet hozatott; tekintve, hogy a korábbi végtárgyalás, azonkívül hogy 1883 febr. 19-én az utóbbi előtt egy évvel s tiz hóval s így oly hosszú idővel tartatott, melynél fogva jogosan feltehető, hogy az akkor látottak és hallottak s az ezek által nyert benyomások a jelen voltak emlékezetében elmosódtak, nem is ugyanazon tagokból alakitott birói tanács résztvevése mellett tartatott meg, a kik 1884 decz. 15-én ítéletet hoztak; tekintve, hogy az ítéletet hozó birák egyike egy mellékes kérdésen kivül az ügynek minden lényeges körülményeire nézve csupán holt betűkből szerezhetett magának tudomást, a mi a végtárgyalás főkellékét képező szóbeliség és közvetlenség elveivel nyilván ellenkezik: mindkét bíróság ítélete az alapul szolgált végtárgyalással együtt Döntvénytár, uj folyam. XIII. ij