Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

22Ó sem, hogy ujitó fél már igazolással is élt, mivel az igazolás vétlen mulasztást tételez fel, holott a perújításra nézve a törvény nem követeli, hogy az uj bizonyítékok nem használása az első perben vétlen mulasztásból történt legyen ; tekintve mindazonáltal, hogy ujitó fél a perujitási kereset­ben az alapperbeli keresetben felhozott és a marasztalás indokául szolgáló azon döntő körülményt, miszerint megígérte S. F.-nek, hogy ha F. I. ki nem fizetné követelését, ugy ő fogja azt kifi­zetni, egyszerűen tagadásba vette, de annak megczáfolására bizo­nyítékot fel nem hozott, mivel a bemutatott okmányok ama körül­ményre semmi vonatkozással nem birnak; tekintve tehát, hogy ujitó fél lényegileg a per tárgyára vonatkozó uj bizonyítékot fel nem hozott: a kir. tábla Ítélete ezen indokokból helybenhagyatik. 119. Ha a telekkönyvi kitörlés iránt 1882 jan. 1. előtt a kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság előtt inditott kereset az 1881: LIX. tcz. 100. §. b) pontjának ellenére tétetett át a törvényszékhez mint birtokbirósághoz, a törvényszék mégis, ha a keresetet elfogadta s a per felvételére határ­időt tűzött ki, ez által az idézett törvény 6. §-ának értelmé­Den illetékessé vált s ily perben a további teendőket magá­tól többé el nem hánthatja. (1885 nov. 25. 7573. sz. a.) A kir. Curia : Azon illetőségi összeütközésre vonatkozólag, mely Cz. Istvánné s társai felpereseknek B. E. örökösei alpere­sek elleni zálogjogtörlési perében a huszti kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság és a m.-szigeti kir. polg. tszék közt fel­merült. . az emiitett per eldöntésére a m.-szigeti kir. tszéket mint birtokbiróságot mondta ki illetékesnek. Mert habár áll is az, hogy az 1881 decz. 13-án benyújtott keresettel folyamatba tett kérdéses per elbírálására az 1881. évi LIX. tcz. 100. §. b) pontjához képest a huszti kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság lett volna hivatva, miután azonban a m.-szigeti kir. tszék az emiitett törvény hatályba lépte után hozzá áttett keresetet elfogadta s a per felvételére határnapot tűzött ki ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom