Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)
Ny. László tanú azon vallomása, mely szerint azon alkalommal, midőn káros S. László rendőrrel nála első izben kutatást tartott s 2 zsákot az ő honn nem létében megtalált, hazajövet azonnal azt kérdezte, hogy az üstöt nem fedezték-e fel, mely nyilatkozatából kitűnik, hogy az üst lopott voltát és hogy az V. Lászlótól lopatott el, jól tudta és vagyoni haszon végett azt megtartani iparkodott, mert az nála a szárizék alá elrejtve találtatott meg; e cselekménye az orgazdaság ismérveit foglalván magában, az értéket tekintve őt is az orgazdaság vétségében kellete vétkesnek kimondani. Büntetésük megállapításánál I. r. vádlott irányában felette súlyosító körülményt képezett azon szemtelen, egy becsületes családapa megszégyenítésére és elrettentésére, ugy annak családi békéje feldulására kigondolt hazug állítása, hogy a véle folytatott tilos viszony miatt engedte lopni vagyonát, miért is őt szigorú fenyítékkel kellett illetni. Másod- és harmadrendű vádlottak ellenében azonban súlyosító körülmények fel nem merülvén, enyhítőül vétetett feddhetlen előéletük, az általuk megvett tárgyak csekély értéke, miért is őket enyhén kellett fenyíteni. (1885 jan. 16. 4412. sz. a.) A bpesti kir. tábla következőleg itélt: A kir. itélő tábla Sz. Mihály vádlott fogházbüntetését (1) egy hóra felemeli, ezenfelül a btk. 373. §-a rendelkezésének megfelelőleg (2) két évi hivatalvesztésre és ugyanennyi időre a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére itéli. V. Gergely vádlottat az orgazdaság vétsége miatt reá kimért fogház helyett a kbtk. 129. §-a alá eső tulajdon elleni kihágásban nyilvánítja vétkesnek, e miatt (3) három napi elzárásra és a btk. 27. §-ában meghatározott czélra fordítandó 15 nap különbeni végrehajtás terhe mellett (5) öt forint pénzbüntetésre, ennek behajthatlansága esetében további e?y napi elzárásra itéli. Ezzel a változtatással a btk. 335. §-a felhivása mellett a kir. tszék Ítéletét egyebekben helybenhagyja. Indokok: Sz. Mihály az elsőbiróság részéről nem helyesen lett az orgazdaság vétségében bűnösnek kimondva, mert nincs ellenében bizonyítva az, hogy ő tudta volna azt, hogy az általa vagyoni haszon végett megszerzett zsákok bűntett következtében jutottak azok birlalójának kezéhez, de vétkes a kbtk. 129. §-a szerint, s mint-