Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XII. kötet (Budapest, 1885)

53 Ferencznek szóval bejelentett semmiségi panasza visszautasittatott, miután a vádlott társai semmiségi panasza folytán érvényesült semmiségi okok mellett az eljárás részben megsemmisíthető, rész­ben pedig érvényben nem hagyható, az eljárásnak és ítéletnek egész terjedelmükben való megsemmisítése mellett, figyelemmel arra, hogy a megsemmisítés a 91. §. c) pontján is alapul, az elj. szab. Q4. §-a értelmében más esküdtszék és más bíróság kijelölése végett az ügyiratoknak a m. kir. igazságügyministeriumhoz leendő áttételét elrendelni kellett. A B. Antal, G. József és K. János semmiségi panaszában fel­hozott többi indokok semmiségi okul érvényesithetőknek nem talál­tattak ; mert a magánvádló a vádlevél tartalma szerint a vádlotta­kat első sorban ugyan rágalmazás miatt, de esetleg a btk. 261. §-a alapján tehát becsületsértés miatt is kérte elitéltetni ; mert a vádlottak vallomásáról felvett jegyzőkönyvek vizsgálati irományt képeznek és különben is azokat, minthogy az elj. szab. 63. §-a szerint az ügyiratok, a tanúvallomásokról felvett jegyzökönyvek kivételével az esküdteknek átadandók, az esküdtek betekintése és elolvasása alól elvonni nem lehet, azoknak az elj. szab. 53. §-ának alapján elrendelt felolvastatása szabálytalanságot nem képez ; mert az alkalmazott törvényszéki állandó tolmács tisztének lelkiismere­tes teljesítésére nézve már eskü által kötelezve lévén, az elj. szab. 40. §-a szerinti ujabb felesketésének szüksége fen nem forgott; mert az esküdtek az elnök kérdésére kijelentvén, hogy a német nyelvet mindannyian értik és a tolmács alkalmazása ennek folytán a felek beleegyezésével mellőztetvén, az eredeti német szövegben felolvasott és a vád alapjául szolgáló czikknek magyar nyelvre való lefordítása minden hátrányos következés nélkül mellőzhető volt; mert a K. Tános vádlott meg nem jelenésének igazolására a 3. "/. alatt bemutatott iskolaszéki bizonyítvány felolvastatásának mellőzése, miután az általa meghatalmazott védőnek e vádlottra vonatkozó védői jogosultsága határozatilag is megállapittatott, sem szabálytalanságot, sem joghátrányt magában nem foglal; mert a védő az általa F. Ferenczre vonatkozólag bemutatott közjegyzői okmányok felolvastatását a tárgyalási jegyzőkönyv szerint nem kérelmezte, sőt azok általa minden megjegyzés nélkül vissza­•vétetvén, a tárgyalási jegyzőkönyv csatolmányait sem képe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom