Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)

lS9 okmányokkal, hanem a perrendtartás szabályaihoz képest más módon is, igy föesküvel is bizonyíthatta volna, minthogy a felperes által alperesnek kinált és ez által visszakinált föeskü sem ezen, sem a másodbiróság által indokolásában kiemelt döntő körülmé­nyekre ki nem terjedt: a budapesti kir. itélő táblának Ítélete a főkérdésben a fenebbi és vonatkozó egyéb indokainál fogva . . . hagyatott helyben. 82. Perújítás esetén az alapperbeli Ítélet ügyérdemileg hatá­lyon kivül helyeztetvén, a perköltségekre vonatkozólag továbbra is hatályban hagyandó, ha ujitó fél oly bizonyí­tékokat használ az ujitott perben, melyeket az alapperben csak saját mulasztása miatt nem használt. (1884 november 26. 5262. sz. a.) A nyíregyházi kir. járásbíróság Dr. Szesztay Károly ügy­véd által képviselt V. János felperesnek, Dr. Krúdy Gyula ügyvéd által képviselt Diecz Miksa alperes elleni, 250 frt és járulékai iránt folyamatba tett sommás ujitott perében következő Ítéletet hozott: A perújításnak hely adatik. Az alapperbeli ítélet hatályon kivül helyeztetik, vagyis azon kereset elutasittatik. A perköltségek kölcsönösen megszüntetnek. Indokok : A bizonyítási eljárás folyamán felhozott bizonyíté­kokkal az alapperbeli kereseti állitások valótlansága beigazolva lévén, a perújításnak helyadásával azon kereset elutasittatik. A perköltségek az ügy természeténél fogva szüntetnek meg köl­csönösen. A budapesti kir. itélő tábla felperes által bejelentett, de nem indokolt felebbezés folytán következő Ítéletet hozott: Az elsőbiróság Ítélete azon változtatással hagyatik helyben, hogy az alapperbeli ítélet csak ügyérdemileg helyeztetik hatályon kivül, a perköltségekre nézve pedig hatályában továbbra is még­ha gyatik. Indokok : Mert ujitó felperes keresetlevelében az alapperben nem alkalmazott és lényegileg a per tárgyára vonatkozó tanú és főeskü általi bizonyítást ajánlott. Mihez képest a perújításnak az

Next

/
Oldalképek
Tartalom