Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)

31 gásai bírói figyelmet nem érdemelnek. Nem érdemel figyelmet az alperesnek a kereseti összeg ellen tett kifogása, mert N. Samunak elfogadói, kibocsátói és forgatói váltótartozásait felperes a perhez eredetben csatolt, illetve annak idejében eredetben felmutatott és az alperes által nem aggályositott váltók által kellőleg igazolta. Ép ily tarthatlan az alperesnek abbeli kifogása is, hogy a keresetben jelzett megállapodás illetve lekötelezés nem a kereske­delmi törvény szabályai, illetve nem oly alakszerűségek mellett jött létre, hogy abból reája jogérvényes kötelezettség háramolhatnék és­pedig azért sem, mert törvényeink szerint a keresetben jelzett jogügy­lethez Írásbeli szerződés illetve okmány nem kívántatik és mert B. Márton és K. Dávid tanuk egyező vallomása szerint O. Gusztáv igazgató az alperes által tett ajánlat, illetve lekötelezés elfogadá­sára az igazgató tanács által felhatalmazva volt, sőt erre az igazgató a hitelbanknak helybenhagyott alapszabályai értelmében különben is jogosítva volt. Ugyancsak alaptalan az alperesnek abbeli kifogása is, hogy a közte és a bank között létrejött megállapodás érvénytelen, miután N. Samu váltólekötelezései előtte ismeretlenek voltak és erről a bank által ki nem taníttatott és igy a szerződés tárgya meghatározva nem lett és pedig alaptalan azért, mert a tanuk vallomása szerint az alperes kinyilatkoztatta, hogy ö N. Samu tartozásait ismeri, sőt ugyancsak a tanuk vallomása szerint azok­nak jegyzékét az ügy tárgyalása alkalmával kezében tartotta, de eltekintve attól, annak nem tudása, hogy N. Samu tartozásai szám­szerűleg mennyit tettek ki, az alperes által határozottan és szaba­tosan az összes váltótartozásokra elvállalt lekötelezését, miután ez által a szerződés tárgya kellőleg körvonalozva lett, nem gyengítheti. Még kevesebb alappal bír az alperesnek azon kifogása,, illetve védelme, hogy a tanuk által bizonyított lekötelezésnek és a bank által elvállalt feltételnek semminemű értelme sem volt; mert ennek megczáfolására többnemü elegendő indokul szolgál az alperes által beismert azon ténykörülmény, hogy az alperes N. Samunak legtekintélyesebb hitelezője volt, a mennyiben ellene 33000 frt követelést formált és ezen követelését a felperes által engedett 3 napi haladék idő alatt N. Samu ingatlanain a többi hitelezők s jelesül a felperes hitelbank megelőzésével biztosította

Next

/
Oldalképek
Tartalom