Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)

23 De nincs is sem az árverést rendelő végzésben, sem az árverési hirdetményben, sem végre magában az árverési jegyző­könyvben nyoma annak, hogy a kereseti épületek a felperes által megvett 6149/19. hr. sz. telekkel együtt, ennek járulékakép árve­reztettek volna el tényleg. Az által pedig, hogy a végrehajtási becslés alkalmával, mely az 1868: LIV. tcz. 313. és 424. §-ai szerint csupán a kikiáltási ár megállapithatása czéljából eszközöltetett, az alkalmazott szak­értők a 6149/34. hr. sz. teleknek épületeit a 6149/19. hr. sz. teleknél becsülték fel, semmikép sem szerzett a felperes tulaj­doni vagy szolgalmi jogot azon épületekre, melyek az alperesek által megvett teleknek képezték alkatrészét. Mert ha ama becs­lési eljárás a felperest valóban tévedésbe ejtette s ö csak ezen tévedés folytán ajánlotta meg a 24200 frt (a becsárnak felénél kevesebb) vételárt: ezért ő kártalanítást sem követelhetne alpere­sektől, a kik nem ejtették őt tévedésbe, stb. 15­Az ügyvéd nem kérvénynyel s nem perenkivüli uton, hanem az 1874: XXXIV- tcz. 58. §-hoz képest csak kere­settel s per utján érvényesítheti oly díjjegyzékét, mely az általa vitt perben nem lett még az 1868: LIV. tcz. 252. §-a szerint megállapitva. Az 1881 : LIX. tcz. 39. §. o pontja alapján tehát meg­semmisítendő a bíróság határozata s eljárása akkor, midőn a kérelmező ügyvéd dijait s költségeit peren kívül, a meg­hatalmazó fél meghallgatása nélkül állapította meg vég­zésileg. (1885. február 6. 7426/84. sz. a.) A budapesti kir. tszék: Barthos Tivadar ügyvédnek a Koller Béla ügyvéd által képviselt kassai takarékpénztár, kassai hitelbank, kassai népbank és G. Mihály mint ifj. G. Mátyás jog­utóda ellen ügyvédi munkadíj és költségek iránti ügyében követ­kező végzést hozott: A kassai takarékpénztár stb. felperesnek az Union-bank ell eni 217023 frt 88 kr. és jar. iránti perükben felperesek az

Next

/
Oldalképek
Tartalom