Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam X. kötet (Budapest, 1885)

többszöri s nagyobb mennyiségbeni bevételétől önként elállott, ellenében a btk. 285. §-a alá esö magzatelhajtási kísérlet büntette megállapítható nem volt s öt eme vád alól a btk. 67. §-ának 1. pontja értelmében felmenteni kellett. A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. törvényszék Ítélete az abban felhozott indokok alapján helybenhagyatik. A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bírósági ítélet megváltoz­tatásával vádlott a btk. 285. §-ába ütköző magzatelhajtás kísér­letének vétségében bűnösnek nyilvánittatik s e miatt a btk. 66. §-a második bekezdésének alapján 4 havi fogházra ítéltetik, a hiva­talvesztés alkalmazása azonban a btk, 54. §-a engedélyénél fogva mellőztetik. Indokok: A kísérlet átalános fogalmából (btk. 65. §-a) következtetve, a magzatelhajtás kísérletének megállapításához nem szükséges annak a bebizonyítása, hogy az elhajtás czéljából bevett szer az elvetélés előidézhetésének specificuma legyen, hanem elégséges ahhoz már annak a constatálása is, hogy azon szer a magzatelhajtást egyátalán okozhatja. Nem állitható tehát jelen esetben az, hogy vádlott méh­magzata elhajtását oly feltétlenül alkalmatlan módon kísérletté volna meg, hogy a miatt cselekménye büntetőjogi beszámítás alá vonható nem lenne; minthogy azon anyagok (kékkő, büdöskö és higany), melyeket vádlott saját beismerése szerint magzatelhaj­tás czéljából bevett, a szakértői vélemény igazolásaként izgató hatással birnak s e minőségüknél fogva az elvetélést közvetve okozhatják; azoknak mennyiségi elégtelensége pedig csak egyszerű véletlennek lévén tulajdonitható, az a kísérlet tényén mit sem változtat. De nem állitható továbbá az sem, hogy vádlott a bűntett véghezvitelétől elállott volna s ennélfogva a btk. 67. §-a aj pontja értelmében büntetés alá nem esne, mert a magzatelhajtásra irányzott anyagok bevételével a kísérlet ép oly teljesen be lett fejezve, valamint befejeztetik az ember élete elleni bűntett kísér­lete a kioltására alkalmas méregnek hatás nélküli beadása által ; mindkét esetben a bűnös cselekmény tökéletes volt (delictum perfectum) itt az el vetélés, amott a halál maradt el. Hogy esetleg a befejezett kísérlet is büntetlenül hagyható,

Next

/
Oldalképek
Tartalom