Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam X. kötet (Budapest, 1885)

is tudomása volt a csődbirósági végzésekről és igy nem volt jogosítva ily költségek megállapításába bocsátkozni, melynek megállapítását már a törvényszék vette eszközlésbe, hogy végre, horribile dictu, az ellenfél meghallgatása nélkül hozatott azon végzrs, és hogy ugyanezen bíróságnál Kováts Gerö és Borbély Sándor bírók előtt tett ily megállapítási kérelmével az 5V. alatt csatolt végzések szerint tömeggondok elutasittatott, következő végzést hozott: Az eljáró kir. jbiróság végzése, a mennyiben az eljárás függőben hagyatott, érintetlenül, közadós által felfolyamodással megtámadott részében pedig azon változtatással, hogy a megálla­pított összeg 35 frtra mérsékeltetik, helybenhagyatik. Mert a végrehajtási eljárás folyamában a csődtömeg képviseletében fel­merült ügyvédi munkadíj és kiadás a csődtörvény 103. §-ában érintett szabadegyezkedés tárgyát képező, szorosan vett tömeg­gondnoki dijak közé nem tartozván, a tömeggondnok által benyújtott előterjesztések és felfolyamodások folytán felmerült munkadijak és kiadások megállapítására az eljáró királyi járás­bíróság, mint a végrehajtás foganatosítására megkeresett bíróság van hivatva; mert a tömeggondnok által tett felszámítások az első bíróság által a teljesített munkával arányban nem álló magas összegben állapíttattak meg. 185. Költségkímélés szempontjából kérheti-e alperes, hogy vala­mely közpénztárból felvehető készpénzköveteléséből az 1881 : LX. tcz. 84. §-ában megirt módon felperes követe­lése kiutalványoztassék, felperes végrehajtási kérvényének beadása előtt, hogy a végrehajtási kérvény költséget kikerülje ? (1884 június 10. 13202. sz. a.) A nyíregyházai kir. járásbíróság: Dr. Krúdy Gyulának személyesen védekezett özv. E. Gyuláné jelenleg férjezett M. Józsefné szül. T. Zsuzsanna, mint kiskorú Béla fia t. t. gyámanvja ellen 142 frt megítélt ügyvédi munkadíj s járulékai iránt folya­matban levő sommás perében alperes által beadott 8661/82. sz. kérvényre, melyben kéri, hogy a megítélt tőke, kamat és költségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom