Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IX. kötet (Budapest, 1884)

51 a rabruhával megszökő fogoly e ruhára vonatkozólag, a mennyiben az eltulajdonítás dolosus volta fenforog, lopást követ el; dolosusnak tekinthető pedig az eltulajdonitás, ha a szökés előkészületeiből kitűnik, hogy a fogoly szándéka, illetőleg czélja a ruházatnak jogtalan eltulajdonítására is vala irányozva, mely eset fen fog forogni például, ha bebi­zonyul, hogy a használatába adott, de rosszabb állapotban levő ruházatát vagy valamely ruhadarabot, czipőit, fehér­neműit stb. közvetlenül megszökése előtt másnak jobb minőségű ruhájával azon czélból cserélte ki, hogy az általa használtaknál jobbakat és értékesebbeket kerítsen hatal­mába és vigyen magával. Kelt Budapesten a magy. kir. Curia büntető szakosztályának 1884. évi május 21-én tartott teljes-üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi május 28-án tartott teljes­ülésben. 30. (35. számú teljes tanács-ülési döntvény.) Rendezett tanácscsal biró város közgyűlése által azon város valamelyik tisztviselője ellen határozatilag kimondott bizalmat­lansági nyilatkozat esetében joghatálylyal inditványozhatja-e a magát sértve talált tisztviselő a kérdéses határozat hatályának fenállása alatt a bizalmatlanság kimondását indítványozónak rágal ­mazás vógy becsületsértés miatt bűnvádi uton való megbünteté­sét ? illetőleg a bíróság a tisztviselői fölött felügyeleti joggal biró város vagy törvényhatóság fen megjelölt természetű határozatának alapjául szolgált állitások valóságát vagy valótlanságát, mielőtt azon határozat az illetékes felsőbb bíróság által megsemmisíttetett volna, vizsgálat és ítélet tárgyává tenni és ebből kifolyólag eset­leg a közigazgatási hatóság határozatát valóságon alapulónak itéletileg kimondani? (12057/883. B. számhoz.) Határozat: Tekintve az 1869: IV. törvcz. 1. §-ának első bekezdését, mely szerint az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönittetik; 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom