Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam IX. kötet (Budapest, 1884)

4« megállapítása czéljából nem kívántatik az ugyanazon vád­lott ellen később felmerült különösen csekélyebb fontosságú büntetendő cselekmény miatt, az eziránti vizsgálat befeje­zésének bevárása; hanem a már bevégzett vizsgálat ese­tében, különösen ha ennek tárgyát az utóbb felmerültnél súlyosabb büntetendő cselekmény képezi, a végtárgyalás elrendelhető ; azon a cselekményt minősítő, a vádlott bűnös­ségét és büntetését is meghatározó ítélet is hozandó; fenhagyatván az egyes cselekményekre külön Ítéletekben megállapított szabadságvesztés-büntetéseknek, a B. T. K. VIII. fejezetének rendelkezései szerint összbüntetésbe való egybefoglalása azon időre, midőn az utóbbi vádak tárgyát képező cselekményekre vonatkozólag is szabadságvesztés­büntetést megállapító Ítélet hozatott. Magától értetik, hogy járásbíróság nem hozhat összbüntetést megállapító ítéletet, ha a törvényszék által elsőfokban hozott íté­letben kiszabott büntetés is foglalandó az összbüntetésbe. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia büntető szakosztályának 1884. évi márczius hó 12-én tartott teljes-üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi május hó 21-én tartott tel­jes-ülésben. 29. (34. számú teljes tanács-ülési döntvény.) Vajon a büntetés idejét töltő fegyencznek megszökése alkalmával magával vitt rabruhának elidegenitése által lopást vagy sikkasztást követett-e el? (2490. B. 1884. számhoz.) Határozat: Tekintve, hogy a szabadságvesztés-büntetésre ítéltek rend­szerint a hatóság közvetlen rendelkezése alatt álló intézetekben szenvedik ezen büntetésüket; tekintve, hogy a szabadságvesztés-büntetésüket szenvedő foglyok a törvényben megjelölt korlátok között személyükre nézve az illető igazgató vagy felügyelő hatalma vagy örizete alatt állanak; tekintve, hogy azon kivételes esetekben, ha valamelyik fogoly

Next

/
Oldalképek
Tartalom