Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
6o szerint neki még 1875 ápr. 11-én kézbesített 521. sz. a. fizetési meghagyás, helyesbítéséül, kétségtelenül kitűnik, de kitűnik az is, hogy a most emiitett meghagyás nyomán kelt a kérdéses 103. sz. meghagyás és alperes az őt terhelő illetéknek általa lett kifizetését nem is állítja; ellenben felperes a B. alatti hátára vezetett nyugtával az összes illetéknek általa lett kifizetését igazolja és ezekkel szemben az örökrész aránya külön kipuhatolásának szüksége fen nem foroghat. Ezeknél togva, stb. A m kir. Curia : Mindkét alsóbb bíróság Ítélete az azokat megelőző eljárással együtt az 1881 : LIX. tcz. 39. §-ának c) pontjánál fogva hivatalból megsemmisíttetik és a keresetlevél felperesnek visszaadatni rendeltetik ; mert a keresetlevélben a felperes 25 frt 44 kr. tökét járulékaival kiván magának megtéríttetni az alperes által, annálfogva, mert azt örökösödési illetékben helvétté fizette volna meg; ilyen összegű pénzkövetelésekre nézve pedig az 1877. évi XXII. törvényczikk 11. §-a a kisebb polgári perekre ezen törvényben kiszabott bíróságokat és eljárást rendelte. 31 •* Ha más helyről tett ajánlat iránt egy napon kelt táviratban és levélben történik elfogadási nyilatkozat s tartalma egymástol eltér, nem a távirat, hanem a levél tartalma az iránytadó. (1884 január 9-én 983. sz. a.) S. F. felperesnek K. János elleni 2000 frt iránti keresk. perében a pécsi kir töt vény szék 1883 jan. 23-án 301. szám alatt következő Ítéletet hozott: Alperes köteles felperesnek 2000 frt foglaló tökét stb. 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Alperes a tárgyalási jkönyvhöz D. alatt csatolt s nem kifogásolt levele szerint ajánlatot tett felperesnek 20 vasúti kocsi búzának megvétele iránt, és pedig 10 kocsinak vámmázsáját 11 frt 50 krjával, tiznek pedig 12 írtjával, Laibachba szállítva és olt felmázsálva ; egyszersmind kötelezte magát az ajánlat elfogadása esetén 2000 frt foglalót azonnal felperesnek Pécsre küldeni; tehát a foglaló mindenesetre Pécsett volt fizetendő.