Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
54 közgyám mint a kiskorú vevő felek részéről a D. alatti létrehozásánál résztvett tanú azon körülményről, hogy a D. alattiban kitett vételár kifizettetett volna, tudomással nem bir, a XVII. sz. jkönyv szerint kihallgatott G. Mátyás s Cs. János felperesi tanuk pedig egyhangúlag azt adják elő, hogy a kereset tárgyát képező birtok örökhagyó K. Jánosnak egész haláláig tulajdona volt, ezeknélfogva a.D. alattit érvényteleníteni, és ennek folytán, tekintve, hogy az alperesek által felhitt s kihallgatott tanuk azt, hogy örökhagyó K. Jánosnak 906 frt 2 kr. tartozását alperesek fizették ki igazolják, annálfogva alperesek által 3—8, és io. sz. a. nyilatkozatok szerint kifizetett örökhagyó tartozását 906 frt 2 krt a hagyatéki ingatlanságoknak XLV. sz. jkönyv szerint birói becslés utján megállapított 4110 frt becsértékébőli levonásával felperes köteles részét 800 frt 99V2 krt megítélni, és alpereseket a megítélt köteles résznek felperes részére való megfizetésére kötelezni kellett. Az érvénytelennek tekintett D. alattiban felvett ingatlansággoknak, 3082 frt 50 kr. becsértékéből felperest mint örökhagyó egyik örökösét fele rész illetné, minthogy azonban felperes egyedül törvényes osztályrész iránt támasztott keresetet, e végből felperesi kereset felébb emelhető nem volt. A viszonválaszba 9. sz. a. beügyelt nyilatkozatban foglalt tőke s kamata hagyatéki ingatlanságot becsértékébe beszámitani azért nem lehetett: mert a 9. sz. alattit kiállított és XVIII. sz. jegyzőkönyv szerint kihallgatott H. Borbála a 9. alattit valótlannak nyilvánítja, minthogy K. János örökhagyónak kölcsönt soha sem adott. Alperesek által ajánlt és felperesnő által elfogadott főeskü, minthogy abbeli körülmény beigazolása végett, hogy felperesnő örökrészét sem kiházasitás alkalmával, sem pedig később meg nem kapta, felperes tagadása ellenében a bizonyítás terhe alpereseket illeti, megítélhető nem volt. A budapesti kir. itélő tábla mindkét peres fél felebbezése folytán 1883 febr. 26-án 61027. sz. a. következő ítéletet hozott: Az elsŐbiróság ítélete megváltoztatik aként, hogy alperesek felperes részére néh. K. János után törvényes osztályrész fejében 627 frt 50 krt köteleztetnek 15 nap végrehajtás terhe alatt lefizetni.